Robert Fico szlovák miniszterelnök kollégájával, Gyurcsány Ferenc magyar kormányfővel az Európai Unió brüsszeli találkozóján több alkalommal is beszélgetett.

Ez az eszmecsere azonban még nem minősíthető kétoldalú hivatalos tárgyalásnak, legalábbis a magyar fél közlése szerint. Robert Fico kormányfő korábban több alkalommal is elmondta, hogy bármikor, bárhol kész találkozni a magyar miniszterelnökkel. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc a brüsszeli csúcs előtt azt nyilatkozta, kihasználja a lehetőséget és informális találkozón kíván szót váltani Robert Fico szlovák kormányfővel. Tehát még mielőtt hivatalos látogatásra jönne Pozsonyba. Gyurcsány sajnálja azt is, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokat sokszor olyan konfliktusok árnyékolták be, amelyek nem is az országok, mint inkább egyes emberek érdekeiről szóltak. Ezért is hiúsult meg a júniusra tervezett szlovák-magyar kormányfői találkozó, mert Ján Slota, a kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt elnöke Szent Istvánt lovasbohócnak nevezte.
Egyébként a magyar miniszterelnök nemcsak szlovák, hanem a többi kollégájával is találkozott és beszélgetett. A szlovák és a magyar miniszterelnök közös találkozóján a hangulat teljesen normális volt, olyan, mint a más állam- vagy kormányfővel való beszélgetésen.

Felvidék Ma