Az Osztrák-Magyar Monarchia időszakát tanulmányozzák magyar diákok egy héten át az őrvidéki Pinkafőn. A szabadegyetemre a világ számos pontjáról érkeztek magyar ajkú fiatalok. Az idei már a hetedik ilyen világtalálkozó. A 2000 óta létező Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány szervezte meg az egyhetes programsorozatot.
Főképpen a Kárpát-medencéből érkeznek a fiatalok, vannak itt Kárpátaljáról, Délvidékről, Erdélyből, Felvidékről, Magyarországról, még Svédországból is eltévedt hozzánk egy magyar fiatal, ha így mondhatom – közölte Bajzát Olivér, Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány alapítója.
A nyári egyetem résztvevői évről évre a magyar történelem egy-egy szeletét vizsgálják, ezúttal az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka a téma.
Nagyon sokat láttam, amit otthon, Svédországban nem tanultam meg az iskolában. Mert a magyar történelem az nem tartozik a svéd oktatási rendszerbe – mondta Begazy Balázs.
Az elmúlt hét év tapasztalatai alapján nem csak történelmi ismeretekkel gazdagodnak a résztvevők a nyári egyetemeken, hanem tartós barátságok is köttetnek, amelyek a világ számos pontján élő magyar fiatalokat kovácsolják össze.
Duna TV