Both Enikőnek, a Pátria Rádió főszerkesztőjének tehetnek fel kérdéseket az olvasóink a Beszéljük meg rovatunkban.
1966- ban született Ipolyságon. Változatos életút után a Szlovák Rádióban a magyar nyelvű Pátria Rádió főszerkesztője.
A pozsonyi Duna utcai magyar gimnáziumban érettségizett, majd a Szlovák Műszaki Főiskola Vegyészmérnöki Karán diplomázott 1989 – ben, biotechnológia szakon.

1989-1990 ben a gombai állami gazdaságban dolgozott, mint biotechnológus. 1991-1992 a Lambda Biomed Kft. vegyszerekkel kereskedő üzletkötője lett. 1996-ban a MKB pozsonyi kirendeltségén dolgozott, innen került az akkori Vox Nova a.s. – azaz az Új Szó és a Vasárnap – kiadó reklámosztályának élére. 1999-ben Kanadában, Calgaryben az AT&T marketing és PR osztályán volt gyakorlaton. 1999 és 2004 között az Új Nő kiadóját vezette, eközben született a Keresd a nőt c. rádióműsoruk, amit először Bartal Tímeával, később pedig Szabó Anettel vezetett.

2004-ben lépett a Szlovák Televízió (STV) magyar adásába, ahol a TERITÉKEN című vitaműsor indítását tartotta fontosnak. 2005-2006-ban az STV gyártási igazgatói pozícióját töltötte be. 2007- ben néhány hónapot a Starproduction kiadóban töltött.

A Pátria Rádió főszerkesztőjeként 2008. július 1-én új műsorstruktúrával jelentkezett.

Két gyermeke van, Horváth Kati, 1986-ban született, Both Ádám 1992-ben. Kati most végzett egyetemet Oxfordban, Ádám gimnazista Komáromban.