Sohasem öltött olyan nagy méreteket a közpénzek szétlopása, mint a jelenlegi Robert Fico vezette kormánykoalíció idejében – mondta az előző, Dzurinda-kormány pénzügyminisztere, Ivan Mikloš az egyik televíziós vitaműsorban.

Sőt, még Vladimír Mečiar, aki a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom Néppárt jelenlegi vezetője, kormányzása idején sem. Az ellenzéki politikus szavaira Fico jó barátja, a belügyminiszter, Robert Kaliňák azzal válaszolt, hogy a kormányfő azonnal reagál, ha valakit tetten érnek, és ilyen esetben az illető már távozhat is a posztjáról. Egyékbént érvként többek között felhozta azt is, hogy a Közbeszerzési Hivatal élén az ellenzék jelöltje, a Magyar Koalíció Pártja által javasolt Angyal Béla ül. A volt pénzügyminiszter szerint ez a hivatal inkább a kormány klientelista praktikáit segíti elő. A Smer alelnökének, Kaliňáknak a másik érve az, hogy a Szlovák Földalapban szintén ott ülnek az ellenzéki pártok emberei, akik feladata ellenőrizni a kormány döntéseit és rámutatni a tisztességtelen praktikákra.

Ugyanakkor az előző kétéves ciklust megélt Dzurinda-kormánynak is megvoltak a maga korrupciós ügyei, amire a választók azzal válaszoltak, hogy más kormányra szavaztak. Ivan Mikloš szerint meg kell szoknia a kormánypártoknak, hogy most már nem ellenzékben vannak. Mi sem bizonyítja ezt, mint az, hogy a kormányfőt Robert Ficot idegesíti, ha az ellenzék és a sajtó bírálja és ugyanakkor ellenőrzi a kormány egyes lépéseit. Ezért arra az elhatározásra jutott, hogy állami doktíina szintjére emeli a pártklientelizmust. Magyarán, két egyenértékű projektnél nem tartja hibának, megbocsáthatatlan bűnnek, ha esetleg a kormánypárti pályázó részesül előnyben. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió- Demokrata Párt alelnöke, Mikloš egyetlen olyan, a pártjukhoz tartozó polgármeterről sem tudott, aki támogatást kapott volna a Fico-kormány idején. De arról sem, hogy a vállalkozói szféra romlásával gyanúsította volna meg a kormányt. Kaliňák viszont nem értett egyet ezzel, azzal érvelve, hogy Szlovákia besorolása egyre jobb a nemzetközi ratingügynökségeknél.

Felvidék Ma, sk