Ma rendkívüli ülést tartott a kormány. Az amerikai vízumkötelezettség tervezett megszüntetésével kapcsolatban két szerződéstervezetet fogadott el a kabinet.

A belügyi tárca által előterjesztett szerződések értelmében Szlovákia együttműködik az Egyesült Államokkal a bűnmegelőzésben, valamint terroristák és terroristagyanús egyének megfigyeléséből származó információk cseréjében. A szerződések kulcsfontosságúak azoknak a feltételeknek a teljesítése szempontjából, amelyek alapján Szlovákiát besorolják az Egyesült Államok vízummenteségi programjába.

“Szlovákia polgárai leghamarabb a következő év elejétől utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba” – nyilatkozta a kormány rendkívüli ülését követően Ján Kubiš külügyminiszter azzal, hogy erről még 2008 végén döntés születik.

Ugyanakkor elmondta azt is, hogy csak abban az esetben, ha tíz százalék alá csökken a szlovákiaiak elutasított vízumkérelme. “Úgy vélem, hogy ez teljesíthető. A visszajelzések ugyanis arra utalnak, hogy ez 10 százalék alatt van”. A szlovák diplomácia vezetője nem gondolja azt, hogy a közeledő amerikai elnökválasztások eredménye ezt a folyamatot meggátolná. “Ez már annyira sínen van, hogy hamarosan befejeződik az erre irányuló tárgyalássorozat. Az USA részéről minden jogi feltétel megoldott” – nyilatkozta Kubiš.

A kormány döntött arról is, hogy a kanadai, az ausztráliai és új-zélandi állampolgárok vízum nélkül utazhatnak Szlovákiába.

Felvidék Ma, Pátria, sk