A Csemadok Szenci Városi Alapszervezete első alkalommal hirdette meg a Ki mit tud? tehetségkutató versenyt szeptember 28-ra. A nyár elején közzétett felhívásra meglepően sokan válaszoltak. Mégis ennyi tehetséges ember lenne Szencen és a járásban?
Aki ott volt a vasárnapi gálán, igennel válaszolt. Az első alkalommal megrendezett versenyen a zsűri 27 produkciót látott 27-én, ebből busásan jutott a vasárnapi gálára is. A legfiatalabb versenyző 7, a legidősebb 75 éves volt. Azzal a nem titkolt szándékkal rendezték, hogy feltárják a járásban lévő tehetségeket, hogy megmutatkozhassanak a közönségnek is. Sok szép dal-sláger, magyar nóta, vers, próza, zene hangzott el és csak ámulni lehetett a táncoslábú apróságokon meg a bábszínházi bemutatón. A járás határain túlra is eljutott a verseny híre, így nagyon tehetséges táncosokat láthatott a közönség, akik Dunaszerdahelyről érkeztek a megmérettetésre. Senki sem távozott díj nélkül. Meglepően sokan voltak kiváncsiak a gálára. A szép idő ellenére csaknem megtelt a művelődési központ nagyterme. A kezdeményezést tovább folytatják, már csak azért is, ahogy Bárdos Ágnes, a zsűri elnöke fogalmazott, a magyarok Szencen és a járásban már szórványban élnek.

Képek a rendezvényről itt találhatók.

Felvidék Ma, hk