A napokban elkészült a Jászai-díjas színművészünket, Dráfi Mátyást bemutató félórás portréfilm. Az alkotást T. Nagy Imre, a szepsi Bódva-völgyi stúdió vezetője készítette munkatársaival együtt. Újabb munkája immár negyedik az általa jegyzett, hazai magyar egyéniségeket bemutató portrék sorában – előzőleg Gál Sándor, Mács József és Grendel Lajos mutatkozott be T. Nagy Imre kérdéseire válaszolva.
Az anyag minden perce izgalmas: a film – a már nyugdíjas éveit taposó színművész – a Magyar Területi Színház és a Jókai Színház egykori igazgatójának és tagjának, napjainkban pedig a Teátrum Színházi Társulás vezetőjének életét és pályáját foglalja össze. A helyszínek: Galánta, ahol Dráfi Mátyás született, Pozsony, ahol cseperedett és főiskolát végzett, Komárom, ahol a legemlékezetesebb szerepeit játszotta, Rimaszombat, amely a szívéhez nőtt és Rozsnyó, ahol a Teátrum egyik előadásán telt ház ünnepelte a társulat Mágnás Miskájának előadását. A portréfilm elkészítését a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatta. Egyelőre nincs döntés arról, mikor és melyik tévében kerül vetítésre a jól sikerült portré.

Felvidék Ma, batta