A Samsung megnyitotta  Nagyszombat (Trnava) közelében a folyadékkristályos monitorokat gyártó üzemét; a csoport elnöke a megnyitón azt mondta, a jelenlegi válság után az emberek majd ismét fognak televíziót vásárolni.

.

A gyárból látják majd el a dél-korei elektronikai csoport európai piacait LCD-panelekkel. A monitorok a Samsung globális forgalmának 20 százalékát adják, s ezt a részesedést akarják növelni 22-25 százalékra 2011-ben a szlovákiai beruházás révén. A beruházás 300 millió euróba került. Az üzem kezdetben 800 főt foglalkoztat, néhány hónapon belül azonban 1300-ra emelik a létszámot. Az üzemben az első időben 6 millió LCD-panel gyártását tervezik, 2010-ben már 10 milliót. A beruházásért Magyarország és Csehország is küzdött, de végül a várakozásoknak megfelelően Szlovákia győzött.

SG