Az Eutelsat-Hot Bird műholdas televíziós verseny Közönségdíját, tizenhét európai ország százharminchét tv-csatornájának versengésében ismét a Duna Televízió nyerte, 2006 után másodszor.

A díjat Velencében tegnap este Cselényi László, a Duna Televízió elnöke vette át az ünnepi gálán.

“Velencéből köszöntöm a Duna Televízió nézőit, az Eutelsat-Hot Bird televíziós díjátadó fesztiválról. Idén is, immáron másodszor a Duna Televíziót hirdették ki a Közönségdíj győzteseként. Ezt nem köszönhetjük másnak, mint Önöknek.” – tájékoztatta Katona Erika a Híradó nézőit.

“A Nemzet Televíziója köszöni a nemzetnek.” – tette hozzá Cselényi László, a Duna Televízió elnöke.

Minden bizonnyal sok felvidéki néző, a Felvidék Ma olvasói is örülnek, hogy szavazatuk sikert eredményezett. Gratulálunk a Duna Televíziónak.

Felvidék Ma