A Fidesz elfogadhatatlannak tartja a szlovák parlament Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát (KMKF) elítélő határozatát; a legnagyobb ellenzéki párt támogatja, hogy a magyar Országgyűlés szintén határozatban foglaljon állást a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról – mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

Az ügy háttere, hogy a szlovák parlament kedden elfogadta azt a határozatot, amely szerint a pozsonyi törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamentje, jelesül a magyar Országgyűlés égisze alatt létrehozott testület, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának munkájában.

Németh Zsolt szerint ezzel a határozatával a szlovák parlament megkérdőjelezi a szlovákiai magyarság anyaországgal való kapcsolattartásának jogát, vagyis egy nemzetközi jog által garantált alapvető emberi jogot sért meg.

“Szlovákiában a magyarellenesség irracionális méreteket öltött, ami egyenes következménye annak, hogy a pozsonyi vezető kormánypárt egy fasisztoid szervezetet emelt hatalomba” – jelentette ki.

Közölte: a Fidesz támogatja, hogy a magyar parlament országgyűlési határozatban foglaljon állást “az emberi jogokat sértő, szlovákiai magyarellenes megnyilvánulássokkal kapcsolatban”.

Mint mondta, a Fidesz hitet tesz a Szili Katalin házelnök vezette KMKF mellett, amelyet a magyar-magyar párbeszéd fontos intézményének tartanak. Németh Zsolt a Fidesz nevében arra szólította fel az európai uniós baloldali erőket, hogy határolódjanak el a baloldali vezetésű szlovák kormány kisebbség- és szomszédságpolitikájától. A Fidesz szerint az európai baloldali erők számára súlyosan kompromittáló a velük ideológiai azonosságot valló szlovák kormányzó párt és Robert Fico pártelnök-miniszterelnök kisebbségellenes, a szomszédos országok ellen uszító kormányzati tevékenysége. 

MTI