Október 30-án mutatták be az Uránia moziban Jelenczki István filmrendező új alkotását. Az Égi élő igazság történeti áttekintést ad a magyar Szent Korona jelentésrendszeréről, a Szent Korona-tanról – írja a szerdai Magyar Hírlap.
A rendező elmondása szerint tizenöt éve foglalkozik a témával, és szeretett volna olyan filmet készíteni, amely befogadhatóvá teszi a misztériumot, amelyet a korona a nemzetnek jelent. “A film apropója emellett az a történelmi-történeti válság, amelyben élünk. A Szent Korona alapvetően alanya és tárgya a magyar alkotmánynak, s az általa képviselt jogfolytonosság, történetiség az elmúlt tizenhét év alatt visszaállítható lett volna, ám ez nem történt meg. Szerepe ugyanúgy tabu, ahogyan a magyar történelem is” – mondja Jelenczki István.
Már az is vitatott, hogy mikor és kik készítették el, arról nem is szólva, hogy a korona képanyagának értelmezése is megosztja a művészettörténészeket, történészeket.
A filmben megszólal V. Hunyadi László ötvös-történész, Kocsis István író, Molnár V. József néplélekkutató, Tóth Zoltán József jogtörténész és Zétényi Zsolt ügyvéd. Egy-egy példán keresztül világítja meg a film, hogy hogyan irányította a korona a magyarság életét. Nemcsak a korona készítése, hanem kalandos útja, hányatott sorsa is egyedi. “A Szent Korona lényege a megőrzés-megújítás, mert a Szent Korona maga hozta létre – szerves fejlődéssel – a saját jogrendszerét. Ha a film megtekintése után valaki elmegy megnézni a koronát, utánaolvas, ha a látottak elindítanak valamit a nézőben, akkor már megérte elkészíteni” – mondja a rendező.
A film állami támogatás nélkül készült, ahogyan Jelenczki korábbi filmjei közül a Népek Krisztusa, Magyarország 1956 vagy a Tóth Ilonáról készített tévéfilm (Tisztítótűz tetején álltunk) is. Tervezik a film folytatását és DVD-s megjelentetését is, de addig is vetítik az Uránia moziban, amíg igény van rá.
Echo TV