Nehéz időket élünk. A válság bennünket is elért. A legriasztóbb hírek mostanában Magyarországról érkeznek, ahol nemrég 900 ezerre becsülték azoknak a számát, akik képtelenek fizetni hiteleiket. Főleg a devizahitelesekre jár rá a rúd, hisz rettentően romlik a forint értéke. A kormány most át akarja vállalni – egy bizonyos időre – a részletek fizetését, hogy kisegítse az embereket a bajból.
Nálunk ennél jobb a helyzet, de hogy rózsás lenne, azt nem lehet állítani. Hisz miből fogják a felvett jelzáloghiteleiket fizetni azok, akik munkanélkülivé válnak? A napi sajtó riasztó munkanélküliségi adatokkal sokkol bennünket. Sokan a kamatok akár fél százalékos emelkedésétől is rettegnek, hiszen ez jelentős mértékben megemeli a visszafizetendő végösszeget. Egyelőre nálunk inkább kamatcsökkentést terveznek a bankok, de annyira ingatag a gazdasági helyzet, hogy sosem lehet tudni. Sokan félnek attól, hogy egy szép nap majd bekopogtat a végrehajtó, és menni kell a nehezen megszerzett házból, lakásból.
Magyarországi barátnőm szerint azért nem eszik olyan forrón a kását náluk sem. A hírekben meglehetősen feltupírozzák, drámaivá teszik a helyzetet, már ami a hitelesek ügyét illeti. ők egyelőre még bírják fizetni devizahitelüket, az utóbbi hónapokban csak pár ezer forinttal emelkedett a havi részlet. Ráadásul ő épp most készül munkába állni, eddig gyesen volt, és annak csekély összegéből és férje fizetéséből éltek. Nem féltem őket, mert férje megfogja a munka végét, több lábon áll, kutatással is foglalkozik. De mi lesz, mondjuk, azokkal, akik egy finommechanikai üzem szalagja mellett dolgoztak napi 8 órában, és megkapják a felmondásukat?
Munkanélküliség mizéria
Pár héttel ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy a világgazdasági válságnak sajnos emberáldozatai is vannak. Hiszen a vállalatok megszûnésével, a gyárak bezárásával több tíz-százezren válnak földönfutóvá. Nemrég vonat alá ugrott Németország egyik leggazdagabb embere, a napokban pedig arról tudósított a világsajtó, hogy Los Angeles-ben egy egészségügyi technikus, miután feleségével együtt elveszítették állásukat, elkeseredésében agyonlőtte öt gyermekét, nejét, és végül magával is végzett. Nem tudott mit kezdeni a helyzettel, valószínű, hogy senkihez sem tudott segítségért folyamodni.
Az ottani rendőrség képviselője szerint az ilyesmi nem megoldás, mindig vannak kiutak, alternatívák. Elképzelhetőnek tartom, hogy Amerikában hamarosan afféle válságközpontokat hoznak létre, ahová a padlóra került, munka és megélhetés nélkül maradt emberek fordulhatnak. Kétségbeesésüket egyáltalán nem nehéz elképzelni. Egyik pillanatról a másikra szegénnyé, elesetté válni, elveszíteni a lakást, emellett biztosítani kell a gyerekek megfelelő iskoláztatását, előteremteni a pénzt legalább az alapélelmiszerekre olyan kilátások, amelyekbe bizony tönkre lehet menni idegileg. A viszonylagos jólétet felcserélni a nélkülözéssel nem nagy perspektíva.
Hitel nélkül nem megy
Hazai vizekre evezve elmondható, hogy az a fajta jólét, amiben az óceánon túl élők java része él, nálunk sokkal kevesebbeknek adatik meg. Mi tagadás, szerényebben élünk, és talán ezért jobban a földön járunk. Megszoktuk a munkanélküliséget is, azt, hogy nem lehetünk biztonságban. Biztos munkahely, biztos megélhetés nincs, csak a remény, hogy mi nem járunk úgy, mint a szomszéd. A közép- és idősebb generáció már nem szeret kockáztatni, inkább beéri a kevesebbel, azzal, ami van. ők azok, akiknek az átkosban még sikerült felépítkezniük, lakást vásárolniuk. A fiatalabbaknak, ha mindezt meg akarják valósítani, igen ritka kivételtől eltekintve, olyan terheket kell a nyakukba venniük, amelyek súlyát lehet, hogy csak az évek múltával érzik igazán. Akinek nincsenek milliói, de lakni akar, és van egy normális munkahelye, az előbb-utóbb jelzáloghitelt vesz fel, jobbik esetben kölcsönt az Állami Lakásfejlesztési Alaptól. Ez utóbbi havi törlesztőrészletei még emberszabásúak a hipotekáris kölcsönökhöz képest. Míg a pár éve igényelt állami kölcsön törlesztőrészlete havi 4000 korona körül mozog, a jelzálogé akár 15 ezer is lehet. Persze a felvett hitel összegében és a kamatban is nagy lehet a különbség.
– Hálát adok a sorsnak, hogy mi még a kilencvenes években építkeztünk, és nem most. Meg persze szüleimnek is, akik maximálisan támogattak bennünket az otthonteremtésben. Egy fizetésből élünk hónapról hónapra, jól beosztva a pénzt. Van kölcsönünk, de csak pár százezer korona, elfogadható a törlesztés összege. Akik utánunk pár évvel építkeztek, a miénknek minimum a dupláját nyögik. De a félelem azért bennünk is bujkál, hisz tudomásunk van róla, hogy 50 ezer koronás behajthatatlan hitel miatt is vettek már el házat másoktól – osztja meg velünk aggodalmait
N. Rita.
Egy másik ismerősöm a fővárosban vásárolt lakást családjának. Bár vezető beosztásban dolgozik, és a jelzáloghitelt megkapta, még ma is gyakran morfondírozik azon, jól döntött-e, nem érte volna-e meg jobban, ha kiköltözik messzebbre, vidékre. Persze retteg attól, hogy meg ne betegedjen, és keresi – feleségével egyetemben – a még jobb munkalehetőséget, hogy nagyobb anyagi biztonságban legyenek. Ahogy ő mondja, harminc évig nem lesz egy nyugodt éjszakája, de lépnie kellett.
(Szabad Újság, B. Vida Júlia)
