Tatabánya ismét sokat tett Esterházy János, a mártírsorsú felvidéki politikus kultuszának ápolása terén. A tavaly őszi szoboravatás után most a Pozsonyi Magyar Galéria gyűjteményes Esterházy- kiállítása nyílt meg a megyeszékhelyen.

Február 5-én a helyi Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskolában nagy érdeklődés mellett került sor a kiállítás megnyitására. Szalai Imre iskolaigazgató üdvözölte a megjelenteket, majd az iskola növendékei alkalomhoz illő műsorral teremtették meg az ünnepi hangulatot.
Dr. Petrássy Miklós helyi képviselő, a kiállítás tatabányai bemutatásának kezdeményezője és szervezője mondott köszönetet a művészeknek és a szervezőknek, hogy létrejöhetett ez a kiállítás. A kiállító művészeket, a kiállítás képeit és az ihletet adó körülményeket Kalita Gábor mutatta be. A kiállítást Esterházy János életének, politikai pályájának és szenvedéseinek vázolása után Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke nyitotta meg. Kérte a nagyszámú közönséget, hogy ajánlják barátaiknak, ismerőseiknek is a művészi élmény mellett történelmi ismereteket is adó kiállítást, ajánlotta, hogy a város többi iskolájából is hozzák el a tanulókat szabad történelemórára, szakköri foglalkozásra.
A megnyitó ünnepségen jelen volt Hodúr Éva szervező és Schrantz György festőművész is, akik a közönséggel beszélgetve adtak számot az alkotás és a gyűjtés lelki és szellemi hátteréről.
A kiállítás két hétig tekinthető meg Tatabányán.

Felvidék Ma, MÁ