Támogatja az Európai Unió szükség esetén a kelet- és közép-európai térségben fekvő tagországait, de elsősorban eseti, országonkénti alapon, mert minden egyes tagállam helyzete különböző – így foglalta össze Mirek Topolánek cseh miniszterelnök, az EU soros elnöke és José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnök vasárnapi brüsszeli sajtótájékoztatóján a kötetlen EU-csúcson kialakult véleményt.

Az állam- és kormányfői találkozó más résztvevőinek nyilatkozatai ugyancsak azt tükrözték, hogy a térség országait nem hagyják magukra, de átfogó, nagyszabású program elindításának idejét egyelőre nem látják elérkezettnek. – Többet fogunk tenni, de esetről esetre vizsgálva a helyzetet, ott, ahol szükséges – mondta Barroso.

Bejelentette azt is, hogy egyetértettek abban: az anyabankok támogatása nem jelenthet korlátozást a fiókok, leánybankok vonatkozásában.

– Az EU semmilyen tagországot nem fog hagyni meginogni…, de ez a megközelítés (a térségi mentőterv) el lett vetve. Széles egyetértés volt abban is, hogy pillanatnyilag tévedés lenne megváltoztatni az euróövezeti csatlakozás játékszabályait – mondta Topolánek.

gondola.hu