A locsolás az emberiséggel csaknem egyidős termékenységkultusszal van kapcsolatban, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat. A szokásról már XVII. századi írásos emlékek is fennmaradtak.

Ez a főleg vidéken elterjed szokás ősi termékenységvarázsló rítusból ered. Régebbi időkben a fiatal legények csapatokban járták a falvakat, és vízzel alaposan meglocsolták a leányzókat. A lányok hálából, hogy nem maradtak szárazak, hímes tojásokat osztogattak nekik. Persze a húsvéti locsolóversek sem maradhattak el, népköltészetünk gazdag tárházát kínálja a különböző rigmusoknak. Később ez a szokás is modernizálódott, a fiúk nem csapatokban mentek a lányokhoz, és előkerültek a kölnisüvegek is. A lányok pedig megvendégelték őket, és a locsolókat fáradozásaikért aprópénzzel is megjutalmazták.

Húsvéti locsolóversek, amelyek elbírják a nyomdafestéket.

Kelj fel párnádról szép ibolyavirág,
Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ.
Megöntözlek gyorsan a harmat friss illatával,
Teljen a talicskám sok szép piros tojással.
Én kis kertészlegény vagyok,
Locsolkodni járogatok.
Ha nem adnak garast
Levágom a csupasz nyakú kakast!

Asztalon egy üveg dzsem
Engedje hogy locsol-jam.

Pajtában egy szürke ló
Én vagyok a locsoló!

Meglocsolom önt,
Ha még valamit önt.

Nem láttam még nyuszikát,
Adj nekem egy puszikát.
Szabad-e locsolni?

Itt vagyok, friss vagyok ,
Máris sorba állok
Csak egy kicsit meglocsollak,
Aztán odébb állok!

Falu végén templom,
Locsoljak-e? Nemtom!

Egy éve volt húsvét,
Úgy emlékszem vissza,
Sok leányzó azóta is,
A kölnivizet szidja.
Gondoltam hát nem kell kölni,
Fulladjon más a szagától,
Ez a víz majd elpárolog,
Úgy bizony magától.
Akit ezzel meglocsolok,
Nem hervad el soha.
Szabad-e locsolni?

Zöld erdőben jártam,
Sok furcsa dolgot láttam,
Voltak ott illatfelhőben lebegő leányok,
No meg nyulak által hozott piros tojások,
Sok legény kezében kölnivízzel szaladt,
S ki túl gyorsan annak nadrágjában csak törött tojás maradt.
Én nem vagyok sietős,
S furcsa bár a világ,
Előttem mégis itt van egy csodás virág.
Locsolással vetnék gátat a múlandóságnak,
Ha ezen tettem megfelelne eme szép leánynak.

Felvidék Ma, archív, ddg