A Szlovákiában és több más európai országban bevezetett roncsprémium több ezer munkahelyet mentett meg. Közel ötvenezer ember újból munkába állhatott a támogatásnak köszönhetően, és az autógyáraknak bedolgozó kisebb és közepes nagyságú cégeknek sem kell végrehajtaniuk a korábban tervezett elbocsátásokat, olvasható a Pravda egyik mai cikkében. Ha nem került volna bevezetésre a roncsprémiumnak nevezett állami támogatás, akkor a gépkocsi-értékesítéssel foglalkozó cégek közel negyede elbocsátásokra kényszerült volna, erősítette meg a Szlovák Autóipari Szövetség elnöke, Ľudovít Újhelyi a Pravdának. A gépkocsi-értékesítési hálózatban egyébként közel 25 ezer ember dolgozik Szlovákia-szerte.
A lap megszólaltatja a púchovi Continental Matador képviselőjét, Miroslav Žiačikot is, aki elmondta, hogy a roncsprémiumnak köszönhetően jelentősen megcsappantak a raktárkészleteik, és elbocsátásokra sem került sor. Ennek ellenére a válságot ők sem ússzák meg, és minden bizonnyal termeléscsökkenés várható, nyilatkozta Žiačik.

Ami pedig a konkrét számokat illeti, a Pravda cikkéből megtudhatjuk, hogy a roncsprémium első, márciusi körében 22 ezer régi autót adtak le a gépkocsi-tulajdonosok, és ugyancsak nagyjából ennyit a nemrég végződött második körben. Közel 30 ezer autós rendelt a támogatás segítségével új gépkocsit, és 14 ezren a közeljövőben készülnek ezt megtenni. A megrendelés és a szállítás egyébként nagyjából két hónap alatt relizálódik.

Felvidék Ma, Pravda, tt.