Robert Ficora csak most vár az igazi megmérettetés, amikor lassan véget ér a szlovák gazdaság „aranykora” és a szlovák miniszterelnök kénytelen lesz megfelelő módon irányítani a gazdaságot, ahelyett, hogy pusztán csak távolságtartással kezelje a problémákat – szögezi le a brit gazdasági hetilap, a The Economist legújabb száma. Az elmúlt hat hónap időszaka után, úgy tűnik, eljön az igazi megmérettetés ideje a Fico-kormányra, a kicsi és a külföld felé nyitott szlovák gazdaság ugyanis mély recesszióba süllyedt. A kormány eddigi intézkedései pedig semmilyen hathatós eredménnyel nem jártak, leszámítva a roncsprémium bevezetését, aminek következtében sikerült felélénkíteni az autópiacot az első negyedévben.

Az állami költségvetést elérte a válság, és a brit lap szerint az ország fiskális deficitje kisebb lehet, mint a tavalyi, 2,2 %-os bruttó hazai termék. A kormány ugyanakkor nem rendelkezik hathatós programmal, ami a gazdaság jövőbeni konszolidációját illeti. A The Economist elemzői szerint a szlovák költségvetés hiánya idén akár 5 %-os is lehet, és a jövő évben csak enyhe javulás várható. Bár ez az eredmény nem is olyan rossz a gazdasági válság idején, de semmit sem árul el Fico képességeiről, ami a gazdaság irányítását illeti, írja a lap.

A szlovák gazdaság helyrerázódása hosszú folyamat lesz, ráadásul a választások évében, 2010-ben a munkanélküliség várhatóan magasabb lesz, mint az idén. Ennek következtében Fico minden bizonnyal elveszíti majd szavazóinak egy részét, és ez talán rákényszeríti a kormányfőt arra, hogy más pártokkal lépjen  szövetségre. További következménye lehet ennek az is, hogy Fico eddigi, a kormányzására oly jellemző, markáns önbizalma csökken majd, fejezi be írását a The Economist.

Felvidék Ma, tt.