Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1948 címmel nyílt kiállítás Várpalotán, a Trianon Múzeumban a deportálás – kitelepítés – Beneš-dekrétumok történelmi időszakából. A kiállítás kurátora Fehér Csaba, fővédnöke Dr. Völner Pál, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke. A köszöntőt és a kiállítást méltató beszédet Simon Géza, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke mondta június 6-án.
Fehér Csaba, a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente leváltott igazgatója így nyilatkozik a kiállításról:
Mérföldkőnek is tekinthető ez a tárlat, hiszen egy kevéssé ismert, illetve évtizedeken át agyonhallgatott korszakot tár szemünk elé. Mérföldkő azért is, mert a trianoni döntés következményeként, vagyis az általa elindított folyamat részeként tárgyalja az eseményeket. Mérföldkő, mert állandó kiállításként első ízben mutat be egy olyan, máig lezáratlan történelmi korszakot, amely befolyásolja a magyar és a szlovák nemzet kapcsolatát. Amellett, hogy választ ad sok miértre, mégis számos kérdést vet fel: kárpótolhatók-e a meghurcoltak, és ha igen, akkor milyen módon, illetve kinek a kötelessége a kárpótlás? Lehet-e Európában együtt élni a Beneš-dekrétumokkal, a kollektív bűnösség elvével, változtak és közeledtek-e az álláspontok, illetve van-e hajlandóság a kérdés megoldására?
Külön öröm számomra, hogy Várpalota Város alpolgármesterével folytatott megbeszélés alkalmával az alpolgármester úr kifejtette, hogy az állandó kiállítást által nyújtott lehetőséget kihasználva az önkormányzat azt tervezi, hogy az általa fenntartott iskolákban kötelező tananyagként a történelemórákba bevezetik az 1945 és 1948 között, a csehszlovákiai magyarságot sújtó intézkedések részletesebb oktatását. A tananyag mélyebb ismerete érdekében a kiállításhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szerveznek majd.
Azt gondolom, hogy ezzel az állandó kiállítással is, de a máig folyamatosan szervezett brüsszeli vándorkiállítással is annak a kötelezettségvállalásunknak teszünk eleget, melyet a 2005-ben aláírt Komáromi Nyilatkozatban tettünk, miszerint minden elkövetünk annak érdekében, hogy a felnövekvő generációk megismerkedjenek csehszlovákiai magyarság második világháború utáni „vesszőfutásával”. – Hogy soha többé ne történhessen meg az, ami 1945 és 1948 között zajlott.
Nagyon fontosnak tartanám, ha idehaza is lehetőség lenne egy állandó kiállítással emléket állítani a sorsunkat és jelenünket is oly markánsan meghatározó deportálásoknak és kitelepítéseknek Janics Kálmán után az 1945 és 1948 közötti „hontalanság” éveinek, bár sajnos ez a törekvés a szlovákiai magyar muzeológiában (ha egyáltalán beszélhetünk még ilyenről) jelenleg nem kivitelezhető.
Felvidék Ma, atos
