Trianon (1920. június 4.) fájdalmas évfordulója kapcsán a Magyar Hírlap egy kevéssé ismert harc, a cseh–magyar propagandaháború részleteit mutatta be egy elemző cikk segítségével. A magyar politikai vezetés már az első világháború elején észlelte a külföldről beszivárgó propaganda-hadjárat hatásait, ám ahelyett, hogy idejében reagált volna a lejáratásra, csak tisztességtelen eszköznek bélyegezte a módszert. A csehek nyilvánvaló célja az Osztrák–Magyar Monarchia feldarabolása, a cseh tartományok, valamint a szlovák területek egységes, önálló állammá formálása volt, és a részvétel a háborút követő rendezésben. A csehek taktikusan nem fedték fel szándékukat a közvélemény előtt, amíg nem látszott, hogy a birodalom katonai veresége elkerülhetetlen. A cseh és szlovák diplomácia kettős játékot játszott, támogatásáról biztosította a birodalom vezetését, miközben a másik oldalon titkos kapcsolatokat létesített az antant képviselőivel.
A Monarchia-ellenes törekvések két legismertebb alakja Tomáš Masaryk és Edvard Beneš volt, Bécs-ellenes terveiket a Maffia elnevezésű szervezet égisze alatt szövögették. Masaryk megnyerte támogatóként a remek orosz kapcsolatokkal rendelkező Henry Wickham Steedet, a Times külpolitikai rovatvezetőjét. Beneš Béccsel és Németországgal tartotta a kapcsolatot. Az osztrák fővárosban Heinold báró osztrák belügyminiszter Kovanda nevű inasával találkozott, ő ellopta gazdájának iratait, és átadta a cseheknek, valamint Németországon át Seton Watsontól, a King’s College tanárától kapott Morning Postot és Timest kellett a Maffiához csempésznie. Kovandának köszönheti életét Masaryk, ugyanis ő figyelmeztette, hogy Bécs tud az összeesküvésről. Emiatt vette át a Maffia irányítását Beneš, aki a hatóságok megtévesztése miatt a kereskedelmi akadémián tanított.
A Maffia 1915 márciusában tartotta első hivatalos ülését. Az osztrák titkosrendőrség júliusban leplezte le a szervezetet. Benes a letartóztatás elől Svájcba menekült, ahol Masarykkal megegyezett, hogy előbbi Párizsban, utóbbi Londonban kezdi el a támogatók toborzását a Csehszlovák Köztársaság megteremtéséhez. Beneš nekilátott az emigráns központ létrehozásának, amelyhez a Sorbonne professzoraitól, a szocialistáktól, Milan Štefániktól, a nemzetközileg elismert csillagásztól és a szabadkőművesektől kapott segítséget. A remek egyetemi kapcsolatok külföldi tanulmányai alatt szövődtek, Ernest Denis szlavisztikaprofesszor és Emilie Durkheim befolyásos tudós-politikus is a barátja volt. A párizsi Szláv Intézet vezetője, Louis Eisemann 1914 után a francia belügyminisztérium információs osztályán szolgált, ahol az osztrák–magyar kérdést kellett tanulmányoznia. Hatékony segítőre talált munkájához Benesben, ezért cserébe bejuttatta a minisztérium vezető tisztségviselőihez. A francia szocialisták segítségével Beneš bejutott a fegyverkezési minisztériumba is, és napi kapcsolatba került a külügyminisztérium tisztségviselőivel.
Értékes információkhoz jutott a franciák rendezési elképzeléseiről, s ez a propagandához elengedhetetlen volt, hiszen a cseh–szlovák ügyet úgy kellett megjelenítenie, mintha az elsősorban az antant érdeke lenne. Milán Štefánik, a párizsi obszervatórium cseh emigráns csillagásza elintézte, hogy Briand francia miniszterelnök fogadja Benešt. Az antant legmagasabb köreihez a szabadkőműveseken át vezetett az út. Beneš és Masaryk maga is tagja volt a titkos szervezetnek, a korabeli Schildwashe című hetilap összegezése szerint a párizsi rendezésben részt vevő döntéshozók közül 47-en, köztük a legfelső tanács tagjai is páholytagok voltak.
Masarykék 1915. november 14-én összehangolt akció eredményeként Svájcban, Franciaországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban Mornachia-ellenes kiadványokkal jelentek meg, amelyben a magyar uralom rémségei alól való felszabadulást, a szlovákok önállóságát követelték. Sorra nyitották meg az antant országokban a fiókszervezeteket, 1916-ban Londonban sajtóirodát állítottak fel, amely konzuláris és propagandaosztályból állt. Ezután elkezdődött a programalkotás, amelynek alaptétele ez volt: “Bátran rágalmazz, valami mindig ott ragad!” A szellemi propaganda központi gondolata a nemzeti elv érvényesítése volt – a nemzet az egyedüli természetes szervezet. Ezt könnyedén lépték át, amikor a cseh és szlovák nép egy országban történő egyesítése mellet érveltek a döntéshozóknál.
Történelmüket a következőképpen mutatták be Nyugaton: a csehek és szlovákok alkotta Nagy Morva Fejedelemségbe ékként fúródtak be a 907-ben érkező honfoglaló magyarok, akik szétszakították a nemzetet. A csehek évszázadok óta az elnyomó magyarokkal szemben nemzetük újraegyesítéséért küzdenek. Benešék a sajtó adta lehetőségeket kétféleképpen használták ki: egyrészt nyugati lapok közölték az általuk kért híreket, másrészt az antant országokban saját lapokat is kiadtak, utóbbiakból csak Franciaországban három volt. A cseh–szlovák érdekeket képviselő francia külpolitikai lap, a Matin 1,9 milliós példányszámú volt. Benešék az otthon hagyottakat is felvilágosították. Becsempészett újságokban, füzetekben azzal biztatták őket, hogy “teljes felszabadulásunk órája gyorsan és megállíthatatlanul közeleg… az ezeréves magyar átok alól”.
Utolsó lépésként Benešék minden követ megmozgattak, hogy a szerbiai frontról Párizsba szállítsák a cseh hadifoglyokat. A francia fogolytáborokba szétszórt katonák között terjesztették a magyarellenes propagandaanyagot, és körükből szervezték meg a cseh–szlovák hadsereget. A cseh–szlovák propaganda sikerét mutatta, hogy a csehek és szlovákok csehszlovákként, önálló haderővel a hátuk mögött, győztesként vettek részt Kelet-Európa újjárendezésében.
Elkésett segélykiáltás
A magyar területi integritás védelmére alakult szervezetek közül a legjelentősebb az 1918. december 4-én a IX. kerületi Lónyai utcában lévő református gimnázium könyvtártermében megalapított Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája volt. Az elnöki feladatokra felkért Lóczy Lajos egyetemi tanár a liga feladatának az ország gazdasági egységének megőrzését jelölte meg és azt, hogy erről a tényről a propaganda útján a nemzetiségeket és a külföld tudományos tényezőit felvilágosítsák. A Tevél nyitott volt nők, férfiak és mindegyik felekezet tagjai előtt. Az alapító tagok évi ezer, a rendes tagság száz, a pártoló tagok húsz, a kültagok öt koronát fizettek be. Emellett a szervezet által kiadott bélyeg, képeslap, nyereménykölcsönből befolyt összeget fordították propagandára. Támogatta a liga tevékenységét a Magyar Királyi Államvasutak Igazgatósága, amely a propagandát végző ügynököknek szabadjegyet adott, a posta szállást biztosított, a katolikus egyház engedélyezte, hogy a megszállt területen működő papjai propagandatevékenységet folytathassanak a területi integritásért. A Hadtörténeti Intézet Levéltárában felelhető dokumentumokból, amely a Felvidéki Liga működéséből származik, kiderült, hogy őrszemhálózat létesült, amely kézbesítette a röplapokat – 1919-21 között 5,4 milliót –, s megkísérelte kiszűrni a tagságban lévő árulókat. A szórólapok szállításában piaci árusok, fuvarosok, hajósok, vasutasok egyaránt részt vettek. A liga hatékonysága alacsony volt, és nemcsak azért, mert három évvel Benešék után kezdett tevékenykedni, hanem azért is, mert ekkor Nagy-Magyarország jelentős része megszállás alatt állt. Az őrszemek jelentéseiből kiderült, hogy a csehek számos Tevél-tagot fogtak el és internáltak. A magyarok összetett feladatra vállalkoztak, a megszállt területek lakosságát kitartásra kellett buzdítani, a nemzetiségi lakosokat arra, hogy ne forduljanak a magyarság ellen, továbbá a nyugati közvéleményben a cseh–szlovákok által vázolt szörnyetegképen kellett módosítani. A magyar propaganda előtt csak a német nyelvterület volt nyitott, szemben Benešék svájci, francia, angol és tengerentúli megjelenési lehetőségeivel. A liga tagjai társadalmi munkában készítették idegen nyelvű írásaikat, amelyet csak 42 német nyelvű lap jelentetett meg. A külföldre szánt anyagokban jeles magyarok életrajzán kívül Magyarország földrajzi, történelmi, kulturális egységét mutatták be, és a nemzetről terjesztett rémhíreket cáfolták. Ez szinte lehetetlen volt, Benešék taktikája bevált: “Bátran rágalmazz, valami mindig ott ragad!”
Források: Gyönyör József: Határok születtek
Gulyás László: Egy sikeres emigráció autonómiája
Hadtörténeti Intézet levéltára
Magyar Hírlap, Felvidék Ma, tt.
