A Somorja melletti Csölösztőn, a Kormorán szállóban július 11-én 9 órától tartja alapító közgyűlését az új szlovákiai párt, a Híd-Most, tudtuk meg a párt honlapján közzétett meghívóból.
A tervek szerint a közgyűlésen elfogadják az új párt alapszabályzatát, megválasztják első vezetőségét és ismertetik a programtéziseket.
A közgyűlés a sajtó számára a köszöntő beszédek elhangzásáig nyitott. Ezt követően zárt ajtók mögött tanácskoznak a küldöttek.
A Most-Híd párt újonnan megválasztott elnökének sajtótájékoztatója a helyszínen, 13:00 órai kezdettel lesz megtartva.

Felvidék Ma