(2009 augusztus 10-17) Magyarország ezerszínű népi kultúrájának értékeit hivatott bemutatni a 2009-ben először bemutatkozó új helyszín, a Hungarikum Falu, mely az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával, a LEADER Program keretében jöhet létre idén. A több mint egyhektáros területen megvalósuló, a népművészetet, kézművességet, gasztronómiát egyaránt átfogóan bemutató helyszín minden évben más központi téma mentén fog válogatni a táncegyüttesek, népzenekarok, kézműves és hagyományőrző programjai, a kistermelők és nagyobb vállalkozások borai, pálinkái, mangalica kolbászai, sajtjai és más egyedi termékei közül.
2009-ben ez a téma a lakodalom, a helyszín központi tere pedig a Lakodalmas Ház lesz.

Talán a lakodalom az, ahol a legtöbb tánc, zene, játék, színes, változatos szokás található. Ezek sok-sok eleme közül néhány minden hagyományos lakodalomban megtalálható, míg mások egy-egy tájegységre jellemzőbbek. A hazai lakodalmi szokások átfogó keresztmetszetét igyekszünk megmutatni a fesztivál öt napján bemutatkozó öt tájegységgel. Mellettük minden nap lehetőségek kívánunk nyújtani a hazánkban élő kisebbségeknek arra, hogy bemutassák saját hagyományaikat.

A lakodalom eseményeihez a nézők aktívan és interaktívan is kapcsolódnak. A lakodalom minden délután a viseletbe öltözött táncosok, zenészek lakodalmi menetével indul. A faluba visszaérve a tájegységek és a nemzetiségek külön-külön tanítják táncaikat. Az itt szerzett tudásnak jó hasznát vehetik majd az érdeklődők a hajnalig tartó multaságban. Este a meghívott táncegyüttesek színpadi műsorából és a hozzájuk kapcsolt étel-, viselet- és szokásbemutatókból megismerhetjük majd a lakodalom tájegységenként változó szokásait. A napot hajnalig tartó táncház, lakodalmi mulatság zárja.

sziget.hu