A Sólyom-ügyet Szlovákia jól kezelte, legalábbis diplomáciai síkon. A svéd elnökség jelezte Budapestnek, hogy hagyja őt békén, és az incidenssel nem áll szándékában foglalkozni. Ami azt jelenti, hogy Szlovákiát egyelőre semmilyen nemzetközi veszély nem fenyegeti, írja Dag Daniš a Pravda napilapban. A jegyzetíró szerint más a helyzet, ami az ügy politikai vetületét illeti, ebben ugyanis a szlovák félnek nagyon hosszú ideig védekezésre kell berendezkednie. Ellenfeleként tudhatja ugyanis a magyar államfőt, a magyar kormányt, az Európai Parlament egy részét. Itthon pedig a Csáky-féle MKP-t és Bugár Hídját, azzal, teszi hozzá Daniš, hogy a problémás és a sebezhető fél az ügyben mindig is a szlovák dél lesz, nem pedig Magyarország.

A Pravda jegyzetírója szerint Sólyom komáromi látogatása nem volt egyszeri akció, az elnök ugyanis céltudatosan és programszerűen látogatja a – cikkíró megfogalmazása szerint – szlovák délt, és ugyanezt teszi a Székelyföld és Vajdaság esetében is. Egyáltalán nem titkolja, hogy célja a magyarság határokon átnyúló egyesítése. Gazdag, nagy magyar program várható az új magyarországi kormánytól is, véli Daniš, amelynek gerincét az Orbán vezette Fidesz alkotja majd. Egyszerűen fogalmazva, a viszály mindenképpen folytatódni fog.

Szlovákiának pedig egyre nagyobb problémái lesznek. Vagyis: minél inkább kiéleződik a szlovák-magyar konfliktus, annál nagyobb problémák lesznek a magyar kisebbséggel, főleg a lojalitásával, vetíti előre Daniš. A cikkíró szerint egy ilyen feszült légkörben csak idő kérdése lesz, hogy a szóbeli támadások mikor csapnak majd át fizikai összetűzésekbe. És ha véletlenül vér folyna, Szlovákia diplomáciailag is kezdene vereséget szenvedni, mint minden, területét tekintve kisállam, mely nem tudja garantálni kisebbségeinek biztonságát. Elég egy egyszerű provokáció a Magyar Gárda részéről és egy szintúgy egyszerű ellenválasz a Szlovák Testvériség részéről a magyar kisebbség felé – és a játék máris véget ér.

A szlovák kormánynak mindez – amennyiben valóban nemzeti – három dolgot jelent, írja Daniš. A Budapesttel szembeni konfliktust már nem szítania, hanem inkább mérsékelnie kellene. A magyar kisebbségnek a lehető legnagyobb komfortérzetet kellene bebiztosítania, ha már nem politikai, de legalább gazdasági és kulturális szempontból. Az uniót pedig arra kellene megkérnie, hogy mégiscsak foglalkozzon az üggyel, viszont ellentétes előjellel, zárja jegyzetét Dag Daniš.

Felvidék Ma, Pravda