A demokratikus jogállam három pillérre épül: a törvényhozói hatalomra, a végrehajtói hatalomra és a független bírói hatalomra. A harmadikat azért találták ki, hogy jogállam legyen, amely biztosítja a törvény előtti egyenlőséget minden állampolgárnak – rangjától, bőrszínétől, nemzetiségétől, vallásától stb. függetlenül. Ahogy az ókori istennő jelképezi: a mérlegre tett dolgok döntenek, nem az, aki a bíró előtt áll.
Jobb időkben, jobb helyeken. Szlovákia azonban most nem jobb hely, és nem is él jobb időket. 2009-ben történt néhány dolog, ami az emberek bírói függetlenségbe vetett hitét alaposan megrendíthette. S most nem is annyira a soha véget nem érő perekre gondolok, azokat már megszokhattuk évtizedek hosszú sora óta. Inkább a talárba bújt testületek furcsa magatartása irritáló.
A mindent elbírálni hivatott alkotmánybíróságé például. Nem olyan régen döntött úgy, hogy a speciális bíróságokat fel kell számolni. A fő indok? Bíró a bíróval egyenlő, fizetésben is. S ha a szervezett bűnözést, a közszereplők korrupciós ügyeit felgöngyölítő bírók több fizetést, személyi védelmet kapnak, kapjon ugyanannyit minden bíró. 7:6 arányban győzött az egyenlősdi. A szervezett bűnözésért kiszabott ítéletek egyikének eltörléséért már megszületett a beadvány: elvégre az alkotmánysértő ítélet megsemmisítendő – jogállamban mindenképpen. Gondolom, a hét taláros fő kitalálja, hogyan és mit kell dönteni… Ahogyan azt is kitalálta, hogyan lehet nem dönteni tavaly február óta arról a „kisajátítási törvényről”, amely lehetővé teszi, hogy a kisember telkén, udvarán, földjén akkor is építsenek utat, gyárat, szemétlerakót, akármit, amire ráfogható, hogy közérdek, ha nem vásárolták ki a házát, telkét, udvarát, mert a törvény úgy szól, hogy a létesítmény használatba vételi engedélyének kiadásához kell csak tisztázott tulajdonviszonyokat igazolni. Szeptemberre ígérte az alkotmánybíróság elnök asszonya, hogy megszületik a döntés: elfogadja-e a beadványt a testület. Szeptember vége van, 27-én még csak síri csöndet hallani Kassa felől ebben az ügyben.
Pedig más ügy is van, hisz főbírót is választott a Legfelsőbb Bíróság bírói tanácsa és az Igazságügyi Tanács. A regnáló igazságügyi minisztert emelte álmai Mount Everestjére. Sokan mondták, hogy ez sérti a bíróságokról szóló hatályos törvényt, de az alkotmányt is, mert a miniszter a végrehajtó hatalom birtokosa, tehát ilyen posztra csak akkor pályázhat, ha előtte megválik bársonyszékétől. Štefan Harabin viszont csak megválasztása után mondott le, a „versenyt” nagyhatalmú főnökként abszolválta, előre kijelentve: ha nem ő lesz a főbíró, marad miniszternek. Miniszterként pedig a bírák főnökének, aki kivetkőztetheti őket a talárból. Négyen a „beosztottak” közül mégis alkotmánybírósághoz fordultak. Érdemes lesz odafigyelni, hogyan reagál majd a kassai elit. Ebben az esetben ugyanis nem a cégen belüli egyenlősdi a kérdés, hanem a demokratikus jogállam alappillérei recsegnek.
Mert hogy valami recseg-ropog Iustitia asszony háza táján, szent igaz. Hiszen az még csak rendjén, hogy korrupciógyanús ügyekbe keveredett vagy ittasan gázoló, narkót fuvarozó bírókat felfüggesztenek, néha kivetkőztetnek a talárból, de hogy a miniszter asszony azért függesszen fel valakit – mellesleg jó nevű, köztiszteletnek örvendő bírót –, mert bírálni merte az igazságszolgáltatásban uralkodó viszonyokat és az ellenük semmit nem tevő vezetőket, az már több a soknál. A besztercebányai bírónő, akit főnöke fegyelmivel fenyegetett kritikus szavai miatt, nem a rosszul végzett munkája, a hibái, netán vétkei miatt került volna ki a bírák sorából, hanem mert a szakma zokon vette, hogy kimondta, amit amúgy minden gondolkodó és látó ember is tud. Pedig: a harmadik hatalmi ág nem azért független, autonóm harmadik az alappillérek sorában, hogy a bírálhatatlanok kasztja legyen. Sokan hisszük, tudjuk úgy, hogy annak az érának, amikor ez volt a módi, húsz éve befellegzett. Egy országnak jó, ha a bírák közt is akadnak olyanok, akik ezt hangosan ki merik mondani.
Különösen akkor fontos a civil kurázsi, amikor a nem is burkolt vörös restauráció korát véljük felfedezni magunk körül, s egyre több és hangosabb, durvább hatalmi támadás ér mindent – a civil szervezeteket, a szabad sajtót és médiát például – és mindenkit, aki az eszét gondolkodásra is használja, aki autonóm ember és szakmájában is vannak erkölcsi támpontjai, amelyek szerint él és dolgozik.
Egy ilyen korszakban különösen fontos, hogy milyen bíróságaink, bíráink vannak. Ahogy a klasszikus fogalmazott: növeli, ki elfedi a bajt. S aki nem a bajt akarja kiküszöbölni igazságszolgáltatásunkból, hanem a róla szólókat akarja elnémítani, az nem csodálkozzon, ha nemsokára kirakatperekhez kell talárt öltenie magára.
Forrás: Szabad Újság, Gyurkovits Róza
