A VÁROS nemzetközi képzőművészeti kiállítás a győri Városi Művészeti Múzeum gyűjteményéből, amelyet november 13-án mutatnak be Dunaszerdahelyen a Kortárs Magyar Galériában.
A Város az a hely, amely az őseinkre emlékeztet, akik letelepedtek ide, és verejtékes munkával felépítették.
Az a hely, amelynek értelmetlen pusztulását a szüleink megélték, mégsem hagyták el. Itt járunk iskolába, itt találkozunk a barátainkkal, itt sétálunk, és mérgelődünk nap, mint nap, hogy mennyire kinőttük. Valami furcsa szabadság szimbóluma ma is, pedig túlzsúfolt. Itt sűrűsödik múlt, jelen és jövő, erőszak, szerelem és halál. Járművek sietnek dolgukra minden irányba, majd vissza.
A gondolat megsokszorozódik, produktív erőre kap. Tér és közösség akkor is egybeforr, ha egymást személyesen alig ismerjük. Fény és árnyék eleven szövedéke mindig menedéket ad.
Mi ma a város lényege, és varázsa? Valós, vagy virtuális teret jelent napjainkban? Ezekre és még számos kérdésre keresi a választ e kiállítás – fogalmaz N. Mészáros Júlia művészettörténész, a kiállítás kurátora.

A megnyitóra 2009. november 13-án 17:00 órakor kerül sor. A kiállítás december 3-ig tart. Megtekinthető hétfőtől-péntekig 10 és 17 óra között a Kortárs Magyar Galériában Dunaszerdahelyen a Vermes-villa épületében.

Felvidék Ma