Az IMF módosított Szlovákia kapcsán az idei évre várható bruttó nemzeti össztermékkel (GDP) kapcsolatos előrejelzésen. AZ IMF szerint az ország gazdasága az idei évben 4,7 százalékkal csökken.

Az IMF az idei év márciusában adott ki jelentést az ország gazdasági teljesítményével kapcsolatban. Akkor a pénzintézet még 2,1 százalékos csökkenéssel számolt, amelyet most módosított 4,7 százalékra. Ugyanakkor az IMF jóval pozitívabb teljesítményt vár a következő évre, mint azt korábban feltételezte. Szerinte a 2010-es évben az ország 3,7 százalékkal fog nőni. Ez pozitívabb adat, mint amit a Nemzeti Bank, illetve a Pénzügyminisztérium feltételez, mivel míg az egyik 1,9 százalékos, addig a másik 2,9 százalékos növekedéssel számol a 2010-es évre.

Felvidék Ma, etrend.sk, VZS