A Királyhelmeci Gimnázium diákjai november 23-án a XVI. – XVII. századi Magyarországról kaptak színesebb képet Dr. Pálfy Géza , a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársának tolmácsolásában.
Vendégünk, akit ismételten A Rákóczi Baráti Köre – Királyhelmec és Vidéke Társulás a Szülőföld Alap támogatásával megrendezett előadás-sorozat – „ Hiánypótló torténelmi órák“ – keretében látta vendégül itt Királyhelmecen, átfogó és hiteles ismereteket nyújtott át a királyhelmeci diákságnak.
Az előadás során olyan érdekes – különleges dolgot is megtudhattunk, hogy politikai, katonai és részben gazdasági szempontból ugyan 3 részre volt osztva az ország: Magyar Királyság, Erdélyi Fejedelemség és a Török hódoltság, viszont ennek ellenére is a kuturális, vallási, művészeti kapcsolatok a három országrész magyar és szláv lakossága között mégis fennmaradtak.
A dolog érdekessége még az is, hogy a helyzet napjainkban is hasonló, hiszen a jelenleg a magyarság még több országban él. Az elmondottak tükrében ma is van mit tanulnunk őseinktől, hogy hogyan és miként őrizzuk, tartsuk meg a határokon átívelve is kulturális örökségünket, anyanyelvünket és nemzeti ötudatunkat.
A további előadásokra kéthetente kerül sor, hétfői napokon, 13 órai kezdettel.

Felvidék Ma, Horváth Károly