Katasztrofális vereséget szenvedett a Bugár Béla nevével fémjelzett, nyáron megalakított Híd – Most magyar-szlovák párt a szomszédunknál múlt szombaton megtartott helyhatósági választások első fordulóján. A Magyar Koalíció Pártja viszont megszerezte a felvidéki magyar szavazatok döntő többségét.
A szlovákiai megyei választások első fordulója után a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a 408 önkormányzati hely közül 40-et szerzett meg. Ez nagyjából megfelel a szlovákiai magyar lakosság 10 százalékos arányának. Az MKP-ból nyáron kivált Híd – Most magyar-szlovák párt csak két képviselői helyhez jutott. A Híd gyakorlatilag megbukott, ráadásul a „billegő” körzetekben megakadályozta a magyar sikert.

Az MKP így 15 képviselői hellyel kevesebbel kénytelen beérni, mint a négy évvel ezelőtti megyei választásokon. Így néhány, magyarok által is lakott járásban a megosztottságnak köszönhetően egyetlen mandátumhoz sem jutottak a magyarok. A két „legmagyarabb” járás közül a dunaszerdahelyiben abszolút MKP-győzelem született, minden képviselői helyet megszereztek, és a komáromi körzetben is – amely pedig a Híd párt bástyájának számít – megsemmisítő vereséget szenvedett az új párt.

Bugár Béla és több társa a nyáron lépett ki az MKP-ból és alapította meg a magyar-szlovák pártot. A mostani kampányban ők költötték a legtöbbet plakátokra és hirdetésekre. A választás ugyanis a jövőre esedékes parlamenti szavazás főpróbája. Az eredmények tükrében Robert Fico miniszterelnöknek valószínűleg át kell írnia elképzeléseit. Fico szociáldemokrata színezetű pártjának egyre terhesebb a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt, és a Vladimír Mečiar elnöksége alatt működő Néppárt – Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom mint koalíciós partnerek. Ezért a parlamenti választások után új kormányzati szövetséget akar kovácsolni a kereszténydemokratákkal és a Híd párttal. Ehhez azonban az új pártnak el kellene érnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt, ami a jelenlegi helyzetben valószínűtlen.

A mostani választások után Csáky Pál, az MKP elnöke a Heti Válasznak elmondta: pártja megyei eredményeit jónak tartja, tekintettel arra, hogy nehéz körülmények között kellett ringbe szállniuk. „Érthetetlen számomra, miért sugalmazza a magyarországi média, hogy a szlovákiai magyar politika kétpólusúvá vált. Ez nem így van. A Híd párt azért jött létre, hogy gyengítse a szlovákiai magyarság érdekképviseletét. A magyar választók Szlovákiában bölcsebbek, mint azok, akik manipulálni próbálták őket.”

A megyei választások második fordulóját november 28-án tartják, de ez már érdemben nem fogja befolyásolni az eredményeket. A mostani erőpróbán egyébként Fico miniszterelnök pártja szerepelt a legjobban, a kereszténydemokraták előretörtek, a két kisebb kormánypárt pedig parlamenti képviseleteik arányában jutott helyi mandátumokhoz.
Felvidék Ma, Heti Válasz-G. F. P