Lezajlott az első találkozó a hat ellenzéki párt között. A megbeszélés kezdeményezője Mikuláš Dzurinda, a legnagyobb ellenzéki erő, az SDKÚ elnöke azokat a pártokat hívta, amelyek szerinte alternatívát jelenthetnek a Smer vezette kormányzással szemben. A találkozóval kapcsolatban a Magyar Rádiónak nyilatkozott az MKP-ból Csáky Pál és Duray Miklós, valamint a Híd-Most elnöke, Bugár Béla.

Az MKP elnöke, Csáky Pál magyarországi útja miatt (Magyar-Magyar Kormányzati Konzultácó – Bajnai Gordon miniszterelnök meghívására) nem vett részt a találkozón, őt Bárdos Gyula frakcióvezető helyettesítette. Csáky az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatosan úgy vélekedik “egy olyan vállalható szlovák csapattal kell megpróbálni kiegyezni, amely valóban előre tudja vinni ezt az országot, gazdasági és politikai szempontból is, valamint a társadalmi morál szempontjából is helyre tudja állítani azokat a deformációkat, melyek az utóbbi három évben történtek. A mi célunk, hogy egy jobbközép kormánykoalíció alkossa a következő kormány magját. Erre a dolgok jelenlegi állása szerint kicsi az esély, és ez a kis esély is arra kényszerít bennünket, hogy esetleges más irányú kormánykoalícióban is gondolkodjunk. Olyan partnereket kell találnunk, és olyan feltételrendszert kell megalkotnunk, amely a szlovák-magyar viszony javulásához is vezet.

Az SDKÚ és az MKP mellett egy asztalnál ült a Kereszténydemokrata Mozgalom, a Polgári Konzervatív Párt, a Szabadság és Szolidaritás, valamint a Most-Híd képviselője. Az utóbbi elnöke, Bugár Béla úgy véli: “Van remény változtatni, és arra is, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok megegyezzenek. Ha ezt nem fogjuk tudni elérni, akkor a 2010-es évet ugyan a pártok külön-külön lehet hogy sikerként könyvelhetik el, de nem biztos, hogy az országnak is siker lesz”.

A megbeszélés egyetlen eredménye az elhatározás, hogy januárban folytatják. A cél, hogy reális alternatívát kínáljanak a választóknak – nyilatkozta Dzurinda.

Szlovákiában 2010 júniusában tartják a parlamenti választásokat. Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának stratégiai alelnöke szerint Mikuláš Dzurinda rossz utat választott. “Tény, hogy minden pártnak joga azzal a párttal leülni egy tárgyalóasztalhoz, amelyikkel csak akar. Azt viszont politikai jellemtelenségnek tartom, hogy egy olyan politikai tárgyalást kezdeményezett, melyen egymással nem is konzultáló politikai pártoknak kell leülniük a tárgyaló-asztalhoz. Ez egy politikai zsákutca. Ha Dzurindának az a célja, hogy úgy szervezze meg az általa jobboldalinak nevezett térfelét a politikának, hogy a 2010 júniusi választások után ő lehessen a kormányalakító, akkor attól tartok, ezzel éppen az ellenkezőjét éri el, ugyanis a jelenlegi kormánykoalíció pártjai közötti együttműködést éppen most lehet szorosabbra zárni, mivel éppen megszűnik a koalíciós szerződés”.

(Haják Mária – Magyar Rádió, Felvidék Ma)