A tavasz első rügyfakadásával egy egész bokornyi zenekart jelentett be kedvenc fesztiválunk, a Sziget, mely augusztus második hetében lesz nagyon jó az óbudai Hajógyári-szigeten. Az idei Sziget egyrészt az elmúlt 18 év legjobb bulijait sorakoztatja fel, így itt lesz eddigi legnagyobb nagyszínpados tömeget összeverbuváló Faithless.
Idén visszatér továbbá a legendás Iron Maiden, akik utoljára a Somewhere Back In Time viláturné keretein belül nyűgőzték le a magyar közönséget. Ígéretük szerint nem csak a régi nagy klasszikusokat hallhatjuk majd, de a nyár végén, The Final Frontier címmel megjelenő új albumukat is műsorra tűzik. Ezen kívül itt lesznek napjaink legfontosabb csapatai, így például a tavalyi Legjobb zenekar címet elnyert Muse, vagy a 2009-es Év albuma címmel büszkélkedő Kasabian. A Sziget továbbra is bemutat itthon kevésbé ismert, de a világ figyelmét méltán megmozgató produkciókat: jön a kritikusok által felmagasztalt The Cribs, vagy a fehérorosz ska-punk Lyapis Trubetskoy. És nagyobb fókuszt kap a metal az idei Szigeten: itt lesz a Children Of Bodom, a Monster Magnet, a 69 Eyes, a Paradise Lost és a többiek.


Bad Religion

Tizennyolcadik alkalommal indulunk tömött sorokban augusztus elején a Hajógyári-sziget felé, ahol kedvenc fesztiválunk megannyi izgalmas programot ígér, legyen az egy nagyszínpados világsztár vagy egy kisebb helyszínen bemutatott izgalmas produkció, válogathatunk a különböző zenei stílusokban, s kapunk ízelítőt a kulturális műfajok egyéb válfajaiból is. „A műfaji sokszínűség az egyik Sziget-védjegy a nemzetközi porondon. A változatos kínálat mellett igyekszünk úgy alakítani a programot, hogy egyrészt megfeleljünk az aktuális elvárásoknak, tehát hozunk olyan csapatokat, melyek a nemzetközi fesztiválporondon most virágzanak és javarészt még nem is voltak nálunk. Másrészt a hazai közönség kedvenceit is felsorakoztatjuk: lesznek olyan csapatok, melyek már bizonyítottak a Szigeten. Mindezeken túl évek óta felvállalt célunk, hogy bemutassunk olyan produkciókat a közönségünknek, melyeket kevésbé ismerhetnek, viszont a nemzetközi színtéren már egyre nagyobb teret vívnak ki maguknak.” – nyilatkozta Gerendai Károly főszervező.

Az első bejelentett nevek között is vannak aktuális sztárok, nagy visszatérők és nagy ígéretek. Az aktuális és visszatérő nevek közt itt a kritikusok szerint a világ legnagyobb rockzenekarai közé tartozó Muse: három teltházas Wembley stadion-show és egy hisztérikus sikerű világkörüli turné után ezen a nyáron a Sziget Nagyszínpadán! Nagyon kevés zenekarnak sikerült külsősként beépülnie a rendkívül zárkózott “madchesteri” rockközösségbe. Ilyen szuperprodukció a Gallagher testvérek kedvenc zenekaraként jegyzett Kasabian, amely 2009 egyik legsikeresebb brit lemezével, a Q magazin és az NME által is az év albumának választott West Ryder Pauper Lunatic Asylummal érkezik az idei Szigetre. Az állandó edzésben lévő, ezért mindig nagy ugrásokra képes Papa Roach most nyáron a Sziget Nagyszínpadán mutatja be látványos rock-formagyakorlatait, melyek 2009-ben az ötödik nagylemez, a Metamorphosis mutatványaival bővültek. Igazi csemegével kedveskedik a ska rajongóinak az idei Sziget: a tavaly megalakulásának harmincadik évfordulóját néhány exkluzív koncerttel ünneplő The Specials teszi tiszteletét. És itt lesz a Szigeten a Juno-díjas kanadai rockbanda, a Billy Talent. A poszt-hardcore-ban, alternatív rockban és punkban egyaránt otthonos és elismert együttes monstre európai turnéján jön el hozzánk. Damon Albarn álomgyárának legsikeresebb produkciója a Gorillaz, mely ezúttal a Gorillaz Sound System dj-szettel képviselteti magát a Szigeten. Jelen lesz a 2000-es évek poszt-hardcore hullámán szörfölő Enter Shikari zenekar. Végül, de nem utolsó sorban hihetetlenül látványos és minden érzékszervre elemi csapást mérő show-val készül a Szigetre az Infected Mushroom, melyet nemrégiben a világ első számú dj-inforportálja, a DJ Mag minden idők legmagasabban jegyzett psytrance-produkciójának minősített. Az újonnan felfedezett előadók mellett több olyan név is lesz, aki visszaidézi majd a Sziget történelmének legnagyobb bulijait.

Az Iron Maiden immáron 30 éve a metál zene élvonalában van, az azonos néven megjelent debütáló albumtól kezdve a várva-várt világhírnevet meghozó, The Number of Beats-en keresztül, egészen a legutóbbi, frenetikusra sikeredett A Matter of Life and Death-ig. Az Iron Maiden 80 millió eladott albummal és rengeteg teltházas stadionkoncerttel a háta mögött olyan előadókat inspirált, mint a Metallica, Anthrax, Slayer, Mastodon, Bullet for my Valentine, vagy Trivium. A csapat méltán híres lenyűgöző színpadi showjáról, és megalkuvást nem ismerő zenei megoldásairól, mely a 2008-2009-es Somewhere Back in Time világkörüli turné során 38 országban 2 millió rajongót vonzott.

A népes hazai rajongótáborral rendelkező house-legenda, a Faithless eddigi jelenésein rendre teltház volt a Szigeten, most ismét bizonyíthatnak. Tavalyi nagysikerű koncertje után újra itt a kanadai Danko Jones. Visszatérő vendég Svédország egyik legnépszerűbb rockbandája, a The Hives. Korábban szintén megörvendeztette a Sziget-lakókat az Olga művésznéven praktizáló Michael Algar énekes-gitáros vezette punkcsapat, a The Toy Dolls. Tavalyi nagyszínpados sikerkoncertje után ismételten a Szigeten szervez nemzetközi skatalálkozót a baszk Ska-P. Németország legnevesebb reggae-művésze, a Gentlemanként közismert, kölni Otto Tilmann legújabb, Diversity névre keresztelt stúdióalbumával érkezik hozzánk, és itt lesz a kaliforniai punklegenda Bad Religion civilben Darwin-szakértő doktorral-énekessel az élen.

Olyan, a Szigetre az itthoni fülnek kevésbé ismerős csapatok is érkeznek, melyek Magyarországon is a közeljövő nagy kedvenceivé válhatnak. A The Cribs a tavaly megjelent Ignore The Ignorant album hatalmas kritikai és közönség sikerén lovagolva bombaformában készül az idei Sziget közönségének meghódítására. A Gwar semmihez sem hasonlítható, heavy metallal kísért szigetes vizuálorgiáján a fesztiválozók akár George W. Bush-sal vagy Michael Jacksonnal is összefuthatnak, vagy végigizgulhatják a Phallus in Wonderland varázslatos történetét a világ legőrültebb metalzenekarának előadásában. Az Appenini-félsziget után a Sziget közönségét készül meghódítani a torinói Subsonica. A fehérorosz és ska-punkban utazó Lyapis Trubetskoy munkái Oroszországtól Portugáliáig rendre nagy elismerést váltanak ki a kritikusokból, nem mellesleg rangos díjakat is begyűjtöttek, most a Sziget közönsége is díjazhatja őket. A legutóbb 2009-ben Sexismus gegen Rechts címmel battle-rap lemezt megjelentető, K.I.Z. nevű csapattal szintén találkozhatnak a Sziget-lakók, mint ahogy a nu-reggae jelenkori szinonimájával, a Skindreddel, amely tavaly jelentette meg harmadik stúdióalbumát Shark Bites And Dog Fights címmel – idén már nemcsak lemezről, hanem élőben a Szigeten.

Az idei Szigeten a metalrajongók ismét megkapják a magukét, tehát készüljenek fel testben és lélekben, ha elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy részt vegyenek az Ill Niño szigetes koncertjén. A The 69 Eyes azért jön a Hajógyári-szigetre, hogy egy nagyszabású és még az eddigieknél is merészebb goth’n’rock show-val nyűgözze le a rajongókat. A Paradise Lost tavaly megjelent albuma (Faith Divides Us/Death Unites Us) a kritikusok szerint csak a One Second klasszisához mérhető, így nem csoda, hogy ők az idei Sziget egyik favoritjai, nemcsak a fémzene-fanatikusok számára. Fellép minden idők egyik legenergikusabb metalegyüttese, a Children Of Bodom is. A legfrissebb hírek szerint a Monster Magnet az utolsó simításokat végzi 2010-es albumán, majd turnéra indul, melynek egyik fontos állomásán, a Szigeten láthatjuk őket.