Ján Kubiš volt szlovák külügyminiszter szerint a szlovák-magyar viszony a jövőben nagyban függ attól is, hogy a Szlovák Nemzeti Párt tagja lesz-e a következő kormánynak – nyilatkozta a Pravda című napilapnak az exminiszter.
A szlovák diplomata meg van győződve arról, hogy a június 12-i új szlovák kormányt ismét a Robert Fico által vezetett Irány-Szociáldemokrácia alakíthatja meg. A Ján Slota által vezetett Szlovák Nemzeti Párt kormánybalépését problémásnak nevezte Kubiš, aki úgy véli, hogy az ilyen helyzet Pozsonynak és Budapestnek is gondot okozna a kétoldalú kapcsolatok terén. Nem szolgálná Szlovákia érdekeit, csak a feszültséget szítaná, ha az SNS a kormánykoalíció tagjává válna – jelentette ki a szlovák diplomata. A Pravdának nyilatkozva elmondta azt is, hogy a múltban többnyire a magyar fél váltotta ki a feszültséget, a szlovákok csak reagáltak rá. „A kisebbségek védelme természetes, de tudatosítani kell, hogy hol vannak érzékeny határok, történelmi szempontból is” – fejtette ki Kubiš. Elismerte azonban, hogy Szlovákia is követett el hibákat egyes törvények, rendeletek terén, amely a magyar kisebbségek kárára születtek, de szerinte csak válaszlépés volt a Magyarországról érkező támadásokra, amelyhez még a Budapestről irányított Magyar Koalíció Pártja is csatlakozott.
Orbán Viktorról úgy nyilatkozott a volt külügyminiszter, hogy csak akkor jelentene gondot Szlovákiának, ha Orbán nagyobb nacionalistának akarna mutatkozni, mint az őt bíráló szélsőjobb, a Jobbik.
Végezetül a szlovák-magyar viszonyt lényegében jónak minősítette, hiszen több esetben is egységesen lép fel egymás mellett a két ország a nemzetközi diplomáciában.

Felvidék Ma