A Heti Válasz „Viharfelhős viszony Szlovákiával” címmel közöl interjút Balázs Péter leköszönő külügyminiszterrel. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük az interjút.
Hiába bízott Balázs Péter leköszönő külügyminiszter hivatali idejének egy éve alatt abban, hogy sikerül normalizálni a kapcsolatokat Szlovákiával. A magyar diplomácia eddigi vezetője feszültségkeltőnek nevezte, hogy történetesen a cseh államfő halogatta az EU lisszaboni szerződésének aláírását.
– Egy éve, pozsonyi látogatása előtt arról beszélt, hogy áttörést szeretne elérni a magyar-szlovák viszonyban. Ez után azonban nem engedték be Szlovákiába Sólyom László magyar köztársasági elnököt, januárban életbe léptették a nyelvtörvényt, nemrég pedig bevezették a hazafiassági jogszabályt. Ez lenne az áttörés?
– A jelenlegi pozsonyi parlamenti többség és a szlovák kormánykoalíció korlátozott mértékben partner az eddigieknél jobb viszony kialakításához. Konfliktusaink olyan súlyosak voltak, hogy elhomályosították azokat az ügyeket, amelyekben sikerült előrelépni. Fölvázoltuk az együttműködés új kereteit, folytattuk a megbékélési projekteket, például a közös történelemkönyv kiadását. De kétségtelen, hogy még ma is több a probléma, mint a siker.
– Robert Fico miniszterelnök is súlyos magyarellenes kijelentéseket tesz. Ha például Hollandia és Belgium között lenne ilyen viszály, ez az EU-ban vihart kavarna. A mi konfliktusunk viszont meglehetősen langyos hullámokat vert.
– Azok a magyarellenes megnyilvánulások, amelyeket főleg a Szlovák Nemzeti Párt és annak elnöke, Ján Slota, illetve időnként a miniszterelnök részéről is hallhattunk, általában ellentétesek mind az EU, mind a NATO szellemiségével. Hogy mindebből nem lettek súlyosabb konfliktusok, az annak a nemzetközi figyelemnek tulajdonítható, amelyet hazánk erre a problémahalmazra irányított. A Visegrádi Négyek együttműködése is tompította a magyar-szlovák konfliktust. Nemegyszer éppen szlovák kollégámmal egyeztettünk arról, hogyan reagáljunk Slota „hülyeségeire”. Az EU és más nemzetközi szervezetek támogatása és a szécsényi kormányfői találkozó nélkül valószínűleg sokkal rosszabb helyzet alakult volna ki a két ország között.
– A szécsényi kormányfői találkozón azonban nem születtek konkrét megállapodások a feszültség enyhítésére.
– Tizenegy konkrétum született.
– Az, hogy közösen megünnepeljük a két ország alapszerződése megkötésének 15. évfordulóját? Meg hogy támogatjuk a diákcserét? Vagy hogy a cigányok helyzetén mindkét ország javítani szeretne? Egyik sem érinti a kapcsolatok lényegét.
– Rengeteg konkrétum van a szécsényi megállapodás mögött – például a két kezemmel tettem le az új Ipoly-híd alapkövét Ipolytarnócon -, de ez azért nem látszik, mert mindenre rávetül a Sólyom-ügy és a nyelvtörvény árnyéka.
– Most találkozott Győrben osztrák kollégájával, és úgy fogalmazott: meg kell őrizni a két ország különösen jó viszonyát. Ugyanakkor Ausztriából szennyezik a Rábát, néhány száz méterre a határtól szemétégetőt akarnak építeni, amikor pedig hazánk csatlakozott a schengeni egyezményhez, több határ menti osztrák településnél kitették a behajtani tilos táblát. Ezek nem a különösen jó viszony jelei.
– A magyar-osztrák viszony talán a legpozitívabb szomszédsági kapcsolatunk. Ezt persze nem azt jellemzi, hogy nincs köztük probléma. A heiligenkreuzi szemétégető a mai napig nem épült meg, és nagyon bízom abban, hogy erőfeszítéseink nyomán nem is fog megvalósulni. A teljes határnyitás után a nagy nekibuzdulásban valóban sok magyar ment Ausztriába. Egyik-másik határ menti osztrák önkormányzat megijedt, és a bevezető utakon kővázákkal torlaszolta el a közúti forgalmat, illetve kihelyezték a behajtani tilos táblákat. Mindezt szóvá is tettem osztrák kollégámnak. Felsoroltam az érintett osztrák települések nevét, illetve az eltorlaszolt utak számát. Az akadályok jelentős részét mára megszüntették. A Rábán jelentkező habzást az osztrák oldalon működő bőrgyár okozta. De a probléma kezelhető, s miután megkerestük az osztrák hatóságokat, remélhetőleg ez a gond is megoldódik. Az osztrákokkal olyan viszonyt értünk el, melynek csúcsa a közös kormányülés. Ennél intenzívebb kapcsolat ma a diplomáciában nem létezik. Egyébként Horvátországgal, Szlovéniával és Romániával is elértük ezt a szintet.
– A közös kormányülések nemigen mozdították elő a határainkon túl élő magyarság helyzetének javítását. Romániával kapcsolatban még mindig ott tartunk, hogy a kolozsvári Babeş-Bolyai egyetemen nem lehet magyarul kiírni például, hogy „dohányozni tilos”.
– Romániában a miniszterelnök-helyettest úgy hívják, hogy Markó Béla, és egy sor magyar miniszter, államtitkár, prefektus van. Az ottani magyar közösség a politikai szerepvállalás olyan szintjét érte el, ahol rengeteg mindent tud kézbe venni. Ez más helyzet, mint amikor kívülről kell segíteni egy közösséget, mert a hangja nem elég erős, és a jogai nincsenek eléggé megalapozva. Ma Romániában a magyarság kormányalkotó, tekintélyes közösség, melynek szavazataiért még Băsescu elnök is udvarolt. Ők nincsenek annyira rászorulva a budapesti támogatásra, mint a Szlovákiában és Ukrajnában élő magyarok.
– 2008 óta hazánk a külpolitikában három alapelvet követ: versenyképes Magyarország az EUban, sikeres magyarság a térségben, felelős Magyarország a világban. Szép szavak, de mindez nem inkább azt takarja el, hogy hazánk – ellentétben például Lengyelországgal és Csehországgal – a nemzetközi politikában nem konfrontálódik, hanem inkább meghátrál?
– A feszültségkeltés, hogy például néhány ország nem ír alá fontos dokumentumokat, az EU-ban nem célravezető. Ilyen eset volt a lisszaboni szerződés, amelyet Csehország elnöke utolsóként látott el kézjegyével, miközben 26 másik tagállam árgus szemekkel figyelte, mi lesz a sorsa a többévi munkával kidolgozott EU-alapdokumentumnak. Ez kontraproduktív. Panaszkodnak is a cseh kollégák, hogy amióta ez az eset megtörtént, őket kevésbé tekintik megbízható partnernek, mert azt mondják, hogy nem lehet tudni, hogy mikor, hogyan fognak reagálni. Van a konfliktuskezelésnek egy olyan pontja, amelyen ha túlmegyünk, az elriasztja a partnereket. Szlovákiával sem a feleselés, hanem a problémamegoldás volt a célunk.
– Az EU-nak van már közös külügyi biztosa, lesznek közös külképviseletek és nagykövetek. De lesz-e közös külpolitikája? Koszovó függetlenségét például az EU legtöbb tagja elismerte, de öt olyan tagállam – Szlovákia, Románia, Spanyolország, Ciprus és Görögország -, amelyek a nemzeti kisebbségek ügyében érintettek, nem. Ilyen körülmények között ennek mennyi értelme van?
– Akkor lesz közös külpolitika, ha az EU összes tagállama egyszerre mond igent. Amíg ilyen esetek vannak, hogy Koszovót öten nem ismerik el, addig nehéz lesz közös külpolitikát kialakítani. Ha viszont mindig mindent egyformán csinálunk, akkor hosszú távon be lehet zárni a nemzeti külügyminisztériumokat. Hiszen ebben az esetben elég lenne csak a brüsszeli álláspontot megismerni.
– Ha minden teljesen egységes, akkor mi a szerepe a nemzeti diplomáciának?
– Ez amúgy is nagy gondja a kis tagállamoknak. Mi azt gondoljuk, hogy módjával kell előrehaladni, olyan ütemben, ahogy azt a mi érdekeinek is alátámasztják. Viszont ha valamit az unió szintjén jobban lehet csinálni, például az energiabiztonság ügyében, akkor Brüsszelre kell hagyatkozni.
Heti Válasz, G. Fehér Péter
