A Magyar Koalíció Pártja meglepetéssel tapasztalta, hogy Ivan Gasparovič köztársasági elnök hosszú idő után újra felfedezte, hogy ebben az országban élnek magyar nemzetiségű állampolgárok is. Eddig megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy az újévi beszédekből folyamatosan kimaradt szlovákiai magyarság csak akkor jutott eszébe, amikor konfliktus alakult ki magyar és szlovák vonatkozásban.

“Ez idáig Ivan Gašparovič, ha a szlovákiai magyar közösségről beszélt, kizárólag annak lojalitása megkérdőjelezéséig jutott, s még a pontos számadatot sem ismerte róluk, hiszen folyamatosan 300 ezret mondott 500 ezer helyett. A tegnapi beszéd azonban néhány előremutató elemet is tartalmazott. Amennyiben az elnök úr netán mégis komolyan gondolná szavait, megkérdezzük: csoda, hogy a szlovákiai magyarok nagy része úgy érzi, romlott a helyzete 2006 után? Csoda, hogy nem érezzük jól magunkat egy olyan társadalomban, ahol rendszeresen megbántanak bennünket? Csoda, hogy többen közülünk komolyan gondolják a magyar állampolgárság felvételét, mert úgy érzik, a szlovák politika több lépésével ki akar bennünket szorítani a szlovákiai társadalom perifériájára?

Az MKP tehát az eddigi tapasztalataiból kiindulva felteszi a kérdést, ez a más hangvétel a szlovákiai magyarság irányába vajon mennyire tartós és őszinte Ivan Gašparovičnál. Mert ha valóban az, azt javasolja a köztársasági elnöknek, kezdeményezzen a közeljövőben tárgyalásokat az alkotmány preambuluma és a nyelvtörvény megváltoztatásáról, valamint a magyar kulturális és oktatási önkormányzatok létrehozataláról. Egyébként az elnök úr szavai csak üres frázisok maradnak.

Az MKP mindig is kész volt tárgyalni a szlovák-magyar problémakör megoldási lehetőségeiről, most is így van. A szlovák választások után is minden befolyásunkat latba fogjuk vetni azért, hogy az állampolgársággal kapcsolatos kérdésekre is megnyugtató megoldásokat találjunk. A szlovák és a magyar politikának fél éve van a kérdés rendezésére, hiszen 2011. január elseje előtt nem is lehet kérvényezni a magyar állampolgárságot. A magyar törvény egyébként senkit nem kötelez semmire: mindenki maga dönti el, óhajt-e élni az általa felkínált lehetőséggel vagy sem, s azt is, hogy pozitív döntés esetén azt mikor teszi meg. Az MKP 2010. decemberében pontos eligazítással fog szolgálni az azt igénylők számára, addig azt javasolja, a polgárok ne foglalkozzanak ezzel a kérdéssel. A Magyar Koalíció Pártja ezekben a napokban is higgadt módon képviseli választói érdekeit, s továbbra is minden alkotmányos eszközzel ellent fog állni a Szlovákiában élő magyarokkal szembeni minden megfélemlítési kísérletnek” – áll az MKP közleményében.

Felvidék Ma
Gašparovič beszédét ITT ismertettük