A Markíza tévé politikai vitaműsorában Bugár Béla, a Most-Híd elnöke úgy vélekedett, az állampolgárság ügye megrontotta Szlovákia és Magyarország államközi kapcsolatait. Vladimír Mečiar (DSZM-Néppárt) szerint viszont csak politikai jégkorszak van, a kereskedelmi-üzleti kapcsolatok jók.

Mečiar szerint Magyarországnak Európával is megromolnak majd a kapcsolatai a törvény miatt, mert nem csupán a szlovák polgárokra nézve rossz a szabályozás, hanem például a schengeni rendszer miatt is. Bugár szerint a dél-szlovákiai egyszerű emberekben nincs feszültség az ügy miatt, mert ők nem politizálnak. „Egyesek ugyan felróják a Fidesznek, miért kellett két héttel a szlovákiai választások előtt elfogadni a törvényt, ezzel beleavatkozni az itteni választási kampányba, mások meg azt mondják, minek keltenek itthon félelmet” – fejtegette Bugár, és ismételten hozzátette: ő semmi szín alatt nem fogja kérni a magyar állampolgárságot. „Én mint a Szlovák Köztársaság állampolgára, és mondjuk egy kisebbség érdekeinek a képviselője is, ebben az esetben a magyaré, nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyen rossz példát mutassak. Azért, hogy ne történhessen meg, hogy azok, akik bírák, ügyészek, tűzoltók vagy hasonlók hirtelen el ne veszítsék az állásukat” – indokolta döntését.

Felvidék Ma, gy