(Fényképgalériával) Kolozsvárott pihennek a csallóközkürti Hodossy testvérek, akik Dunaszerdahelyről Csíksomlyóra zarándokolnak a katolikus magyarok legnagyobb imatalálkozójára. Erdély fővárosában értük utol Pétert és Tamást, akik előtt még 250 kilométernyi út megtétele áll.
Hodossy Péter elmondta, hogy május 7-én érkeztek Kolozsvárra, mindezidáig a 850 kilométerből már 600 a hátuk mögött van. Tegnap és tegnapelőtt is végig szakadó esőben gyalogoltak, de nem adták fel hiszen úticéljuk tiszta és világos: Csíksomlyóra eljutni és részt venni a szentmisén!
Erdély fővárosában Máté András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője fogadta a csallóközkürti testvérpárt és látta vendégül őket. Találkoztak Okos Márton erdélyi gyaloglóval is, aki Dunaszerdahelyen is jelen volt Péter és Tamás búcsúztatásánál.
Utolsó híradásunk óta elmondták, hogy Kenderesen Vitéz Bogdán Péter polgármester úr fogadta őket és szállásolta el a zarándokokat a Horthy-kastélyban. Lehetőségük volt bemenni a mauzóleumba is, hogy megtekinthessék és hódolatukat fejezzék ki Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr sírjánál. Május 2-án érkeztek Nagyváradra, ahol Bölcskei László megyéspüspök fogadta a zarándokokat és látta őket vendégül a püspöki palotában. Megtekintették a Szent lászló székesegyházat és találkoztak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom országos alelnökével és az erdélyi és partiumi részek elnökével Lokodi Ferenc Attilával is. Május 3-én már Erdély kapujában álltak, azaz átkeltek a Király-hágón, majd 60-70 kilométert színromán vidéken tettek meg. Semmiféle probléma nem adódott itt sem, mindenhol sikerült megértetni magukat.
Hatalmas a médiaérdeklődés is, több magyarországi és erdélyi lap is interjút kér, beszámol a két testvér útjáról. Még 250 kilométert kell megtenniük két hét alatt, de Péter és Tamás eltökélt. Nem állhat útjukba semmi sem, vízhólyagos lábbal is tovább folytatják útjukat, hogy Csíksomlyón tudjanak hálát adni a Teremtőnek útjukért.
Mint arról honlapunk is beszámolt, a csallóközkürti testvérpár nem akármilyen vállalkozásba vágta a fejszéjét. Az egykori Magyar Királyság nyugati peremvidékéről a keleti végébe zarándokol, a fő cél pedig Csíksomlyó. Csáky Pál, a felvidéki magyar párt elnöke április 18-án búcsúztatta el a két testvért és kérte meg őket, hogy tolmácsolják a felvidékiek üzenetét mindenhol, amerre csak megfordulnak.

A zarándokok fényképeket is küldtek szerkesztőségünkbe. Önök is megtekinthetik a Fotóalbumunkban: Link


Felvidék Ma, atos