A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője, Petőcz Kálmán szekcióvezetői felkérést kapott Rudolf Chmel (Most-Híd) emberjogi és kisebbségügyi kormányalelnöktől. Petőcz portálunknak úgy nyilatkozott: a felkérést nem politikai, hanem szakértői kihívásnak tekinti, és elfogadta. Jelenleg tanácsadóként a hivatal kiépítésén dolgozik. Egyelőre Petőcz sem tudja, a kormányalelnöki hivatal hogyan áll fel, milyen hatáskörei lesznek, de azzal számol, hogy szeptemberre, mire esedékessé válik, hogy elfoglalja tisztségét, tisztázódni fog minden.
Petőcz Kálmán tehát, aki a Szlovákia Magyarok Kerekasztalának szóvivőjeként a nyelvtörvény miatti nemzetközi vitákba is bekapcsolódott, s nemrég Knut Vollebaeknél is járt a kisebbségek jogállásáról szóló, illetve a kisebbségek nyelvhasználati jogait bővítő törvény elfogadtatása EBESZ-támogatásának visszaigazolása érdekében, rövidesen távozik a civil szférából. Állami hivatalnokként egy előnye biztosan lesz: bizalmasan és belülről fogja ismerni a szlovákiai nemzeti kisebbségek elvárásait és törekvéseit, hiszen azok szakszerű megfogalmazásában eddig maga is részt vett. Márciusban Ipolynyéken jelen volt a szlovákiai őshonos kisebbségek Csemadok által kezdeményezett első találkozóján, amelyen először fogalmazták meg együtt magyarok, ruszinok, ukránok, németek, csehek, romák, hogy jogállásuk törvényi szabályozását, nyelvi jogaik kiterjesztését, kultúrájuk biztonságos és törvényben lefektetett finanszírozását követelik. Erre június 29-én Kassán is ráismételtek, és Iveta Radičová (akkor még leendő) miniszterelnöktől is találkozót kértek, hogy elképzeléseikről egyeztessenek, és új politikai kultúrát vezessenek be – az új kormánnyal közösen – a kisebbségek ügyeinek kezelésébe is. Petőcz Kálmán most arról tájékoztatta portálunkat, a kisebbségek kérését Iveta Radičová megkapta, bár eddig nem reagált rá és időpontot sem tűzött ki a találkozóra, amit most leginkább a ruszinok sürgetnek és követelnek Petőcz szerint.
Hogy lesz-e a kormányprogram elfogadása előtt ilyen egyeztetés, megjósolni sem lehet. Mindenesetre: Petőcz Kálmán már nem erről tárgyal az új kormány illetékeseivel. És személy szerint ő a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalát sem félti. Azt mondja, van ott annyi jól felkészült fiatal ember, hogy a megkezdett munkát nélküle is tovább tudják vinni.

Felvidék Ma, -ngyr-