Augusztus 6-án Sződemeteren Kölcsey Ferenc születésének 220. évfordulójára emlékeznek, Felvidékről Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke mond köszöntőt, tudtuk meg Muzsnay Árpádtól, az EMKE alelnökétől, aki az ünnepség szervezője.

A Szatmárnémeti Kölcsey Kör és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület 1990 óta minden év augusztusában Kölcsey Ferenc születésnapját megelőző pénteken ünnepséget szervez Sződemeteren, a költő szülőfalujában.
Az elmúlt 20 esztendő alatt a kezdeményezőknek Tasnád és Szilágypér RMDSZ-szervezeteivel, valamint a szülőfalu Református Gyülekezetével és a helyi Polgármesteri Hivatallal közösen rangos Kárpát-medencei kisugárzású hagyományos rendezvénnyé sikerült formálniuk e megemlékezéseket, melynek köszönhetően Kölcsey Ferenc szülőfaluja és annak református templomkertje nemzeti zarándokhelye lett a magyarságnak.
A 220 esztendeje született Kölcsey Ferencre idén augusztus 6-án, pénteken 17 órától ( romániai idő szerint ) emlékeznek.
A koszorúzással egybekötött sződemeteri Kölcsey- ünnepségen köszöntőt mond Pakulár István református lelkész, Marian Gheorghe, Sződemeter polgármestere, Erdei D. István, Szatmár megye RMDSZ-es parlamenti képviselője, Jeszenszky Géza történész, Magyarország volt külügyminisztere (Budapest), Cs. Varga István irodalomtörténész professzor (Eger- Budapest ), valamint a Felvidékről Hrubik Béla, a Csemadok országos elnöke (Pozsony).
Kölcsey Ferenc Hymnus című költeményét elszavalja András Gyula és Marcel Mirea szatmári színművész.
Közreműködnek a tasnádi “ Maestoso” kórus tagjai, valamint nagymajtényi, szatmárcsekei, szilágypéri és tasnádi szavalók.

Felvidék Ma