A Szlovákia Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja – a korábban meghirdetett természetbeli adományok mellett – pénzbeli gyűjtést is szervez a magyarországi iszapkatasztrófa károsultjainak és a hárítási munkálatok segítésére – tájékoztatta a Reformata honlapot Szabó Annamária, a komáromi székhelyű Diakóniai Központ igazgatója.
A gyülekezetek, illetve a magánszemélyek a Diakonia Reformata nonprofit szervezet 9576161/5200-as számlaszámra utalhatják át a pénzbeli adományukat iszap megjelöléssel.

A beérkezett pénzbeli adományokat a központ munkatársai folyamatosan utalják át a helyszínen is munkálkodó Magyar Református Szeretetszolgálat számára, akik szükség szerint döntenek annak felhasználásáról. „Az iszapkárosultaknak nagy szükségük van az adományokra, ezért jó lenne, ha az adakozni szándékozók minél hamarább eljuttathatnák pénzbeli felajánlásukat – a közelgő télre való tekintettel – legkésőbb október 25-ig a megadott számlaszámra“ – mondta Szabó Annamária igazgató.
Felvidék Ma