Október 2-án, Révkomáromban, az „Egyház és közösség” c. konferencián ThDr. Karaffa János, a Pázmaneum elnöke “A szlovákiai magyar katolikusok küzdelme saját püspökért és püspökségért” címmel tartott előadást. Tanulmányát most honlapunkon is elolvashatják.
A szlovákiai magyar egyházak helyzete – s köztük elsősorban a katolikus egyházé – az első világháború befejeződése után különösen nehéznek bizonyult. A történelmi Felvidékre (illetve a mai Szlovákia területére) bevonuló cseh légiós csapatok potenciális ellenségként kezelték ezt az egyházat. Andrej Hlinka, a szlovák katolikusok szellemi vezetője részben ezt a helyzetet ellensúlyozandó, szlovák nyelvű felhívásban kérte a történelmi Felvidék Csehszlovákiához került lelkészeit, hogy nyilatkozatban csatlakozzanak az új államalakulathoz. A szlovák papság ezután önhatalmúlag, püspöki elöljárói engedély nélkül számos gyűlést tartott, amelyen lényegében kinyilvánították az egyház adminisztratív szakadását. Az új cseh kormányzat a helyzetet jó taktikai érzékkel azonnal felhasználta a helyi, többnyire magyar érzelmű püspökök elleni támadásra, akiket egyszerűen kiutasítottak az országból.Az egyházmegyék vezetésével megbízott főpásztorok így – a kassai kivételével – kénytelenek voltak elhagyni egyházmegyéjüket. Ezzel együtt az államhatalom számos olyan papot, akiket saját szempontjai alapján megbízhatatlannak és az új rendbe való beilleszkedésre alkalmatlannak tartott, nemegyszer látványosan meghurcolt. Ezzel a katolikus egyház tekintélyét is megpróbálta aláásni. Leggyakoribb érvei a lakosságnak a papok elleni izgatására azok voltak, hogy a magyar papok “nemzetellenese” (azaz csehszlovákellenesek), “élősködők”, “az arisztokraták tányérnyalói”, “magyarérzelműek”, s ezért minél előbb meg kell szabadulni tőlük. A propaganda sok helyütt hatásosnak bizonyult, és valóban számos pap kényszerült működési területének elhagyására. Az egyházellenességgel párosuló nemzeti ügybuzgalom nem egy esetben templomok, szobrok, képek rongálásával és megsemmisítésével is párosult. Ez utóbbinak azonban hamar gátat szabott a lakosság vallási buzgósága. A magyar, de helyenként szlovák hívek is papjuk mellé álltak, amikor irredenta tevékenységgel vádolta meg őket az új cseh állami hatóság.
Ez az összetartás csak fokozódott akkor, amikor a cseh hatóságok a szlovák autonomista törekvések mellett kiálló szlovák papságot is üldözni kezdték. Az államhatalom, az egyházi hatóság kompetenciáját figyelmen kívül hagyva mozdította el helyükről a papokat. A megbízhatatlannak nyilvánított egyházi személyek pozícióira az állam olyan új elöljárókat nevezett ki, akik – Szüllő Géza szavai szerint – inkább “nemzetiségi agitátorok”, mintsem lelki emberek voltak. Kinevezésükkel viszont deklarálni lehetett a világi hatóság hatalmát. Az egyházi személyek zaklatásának a szlovák származású esztergomi érsek, hercegprímás, Csernoch János sem tudott véget vetni, mert saját egyházmegyéje feletti jurisdictióját egyszerűen felfüggesztették. A Vatikán szintén nem tudott közbeavatkozni, mert ebben az időben még semmilyen diplomáciai kapcsolata nem épült ki az új államalakulattal.
Az új hatalom, a 20 %-os nyelvrendeletre hivatkozva – jogtalanul, hisz nem az egyházi áletre vonatkozott – ott, ahol a magyar ajkú állampolgárok száma nem érte el ezt az arányt, elrendelte a szlovák nyelvű istentiszteletek bevezetését, a plébániai ügyintézés hivatalos nyelven való lebonyolítását, a magyar hitoktatás beszüntetését, stb. Ugyanakkor a szlovák többségű területeken a magyar szentbeszédet megtiltották ott is, ahol a magyarság aránya elérte vagy épp meghaladta a lakosság 20 %-át.
Dél-Szlovákia kolonizációjával, azaz a kompakt magyar területek cseh és szlovák telepek által való felszabdalásával, az új települések lakóivallási életének “gondozása” egyúttal a nemzeti expanzió eszközének számított.
Ezzel egy időben megkezdődött a magyar tannyelvű egyházi iskolák kisajátítása is. A tanári kar ellenálló tagjait egyszerűen kiutasították az országból. A magyar katolikus tömegek sokáig bizonytalanul és szervezetlenül álltak szemben az eseményekkel. A kisebbségi magyar társadalom saját egyházi életének újraszervezése helyett, a magyarság civil érdekvédelmi szerveződéseinek kialakítására törekedett. A pártpolitikai élet megszervezése mellett a kezdeti években az anyanyelv és a kultúra (beleértve az iskolák fenntartását is) megóvására rendezkedett be. Az egyházi ügyek kezdetben a nagypolitika ügyének számítottak. Ezt bizonyítja az is, hogy számos diplomáciai és egyházjogi bonyodalommal járt az egyházmegyei határoknak a politikai határokhoz való igazítása. Miután a csehszlovák kormány egyértelműen kinyilvánította, hogy nem tűri az esztergomi érsek joghatóságának érvényesítését egyházmegyéjének Szlovákiában fekvő területén, a hercegprímás fokozatosan elszigetelődött kormányzóságának e részétől. Egyházmegyéjének 1 600 000 hívőjéből a többség, azaz 915 006 fő került az új állam keretei közé. A magyar püspökök eltávolításával egyidejűleg a kormány új egyházmegyei beosztást, és a területek független, apostoli kormányzóság alá vont irányítását követelte a Vatikántól. Mindez az egyházjogi rendezésnek – számos anyagi vonatkozású kérdésének -, az egyházi javadalmak, alapítványok, intézmények ügyeinek függőben maradását is előidézte.
Az esztergomi érsekségen kívül még az egri és kalocsai érsekség joghatósága terjedt ki a Felvidék (Szlovenszkó) területére, de ez utóbbiak még kevésbé tudtak érvényt szerezni jogaikanak, mint az esztergomi érsek. A csehszlovák kormányzat felfogása ugyanis az volt, hogy az egyházi főkegyúri jog meghatározása – az új határok megvonása után – a Csehszlovák Köztársaság szuverén jogköréhez tartozik, míg az Apostoli Szentszék álláspontja – a kánonjog alapján – az volt, hogy a főkegyúri jog személyhez kötött, és nem függ a politikai határoktól. Amennyiben megszűnik a személyhez kötött jogviszony, akkor ez a jog a Szentszékre száll vissza, azaz ő nevezheti ki az egyes püspökségek élére a megyéspüspököt vagy az apostoli kormányzót. A Vatikán hajlott a megegyezés felé, mert tisztában volt vele, hogy az új csehszlovák kormányzat kész akár a teljes egyházi vagyont iskonfiskálni.
Miután a Szentszéknek sikerült megőriznie a püspökök kinevezési jogát, a megegyezés első lépéseként, 1922. május 29-én, az anyagi kérdések rendezése nélkül, sor került a nagyszombati apostoli kormányzóság létrehozására, melynek adminisztrátorául a vatikáni küldöttség Pavol Jantausch nyitraludányi szlovák plébánost nevezte ki.
MOLNÁR IMRE: A magyar anyanyelvű egyházak helyzete Csehszlovákiában (részletek), Forrás: Tóth László szerk.: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 I. (Ister, Budapest 1998)
A felvidéki magyar papság jogainak hathatósabb védelme érdekében már 1924 nyarán Komáromban Katolikus Nagybizottságot hozott létre. Ez a bizottság leginkább a nagyszombati egyházmegye területén működött, és a szlovákiai magyar katolikusok érdekeinek szószólójává vált. A bizottság ténykedésének legfontosabb eredménye a Katolikus Magyar Kisszeminárium és a Katolikus Magyar Internátus létrehozása volt Komáromban. A papság szinte évenként kérvényekben gyűjtötte össze a magyar katolikusság panaszait, észrevételeit és javaslatait. Mindezeket jól összefoglalja az az 1928 júniusában Rómába juttatott emlékirat, amely az alábbiakat igényelte:
1. A nagyszombati apostoli adminisztratúra déli részén, ahol a magyarság összefüggő sávban lakik, Pozsonytól Léva és Ipolyságon át kelet felé eső területen új püspökség létesítését. Addig pedig ugyanezen területen érvényes joghatállyal, apostoli Vikárius vagy Adminisztrátor kinevezését kérjük.
2. Az aránylagos képviselet ügyének megoldását az egyházhatósági hivatalokban és a papnevelő intézetekben, valamint az előléptetéseknél, kitüntetéseknél, kanonoki kinevezéseknél és egyéb hivatalokban;
3. magyar papnevelő intézet felállítását, magyar elöljárókkal. Amíg ez nem történik meg, kérték a magyar papok, a hittudományi oktatásban tanítási nyelvként vezessék be a magyar nyelvet;
4. a magyar plébániák élére “magyar nemzetiségű és érzésű” papok állítását, s azt, hogy “az istentiszteletek nyelvhasználata tekintetében egyedül a hívek akarata szolgáljon irányadóul”.
A hasonló tartalmú memorandumokat Szüllő Géza, a Szlovenszkói Magyar Keresztényszocialista Párt titkára személyesen vitte Rómába, kellő politikai súlyt is adva ezzel e követeléseknek.
A Vatikánnak a csehszlovák állammal való 1925-ös megegyezése után után a szlovákiai magyar papság a dél-szlovákiai katolikus hívők részére magyar jellegű püspökség felállítását kérelmezte. Ezt a követelését azért is jogosnak érezte, mert a cseh országrészben a szudétanémet katolikusoknak volt saját német nyelvű egyházmegyéjük és püspökük, s a prágai érsek mellett német segédpüspök is működhetett. Amikor a magyarok ennek ellenére nem találtak meghallgatásra, magyar vikariátus felállítását szorgalmazták, ám a megvalósulásig ez a javaslat sem jutott el. (vö.: Molnár Imre: A magyar anyanyelvű egyházak helyzete Csehszlovákiában, 214-215.o.)
XI. Pius pápa 1937. szeptember 2-án kiadott Ad ecclesiastici regiminis incrementum apostoli bullájában az államhatároknak megfelelően módosította az egyházmegyék határait. Ezen levél értelmében a szlovákiai egyházmegyéket közvetlenül a Szentszék alá rendelték. A bullát Xaver Ritter nuncius hirdette ki 1937. október 12-én.
1938. november 2-án az első bécsi döntés értelémben Dél-Szlovákia visszakerült Magyarországhoz. Az 1938-as visszacsatolás egy időre megoldotta a felvidéki magyar katolikus közösség említett gondjait. A változások három egyházmegyét érintettek. A Nagyszombati Apostoli Adminisztratúra Magyarországhoz került részeit beolvasztották az Esztergomi érsekségbe. A Rozsnyói Egyházmegyének 1925-től Bubnics Mihály volt az adminisztrátora címzetes püspökként. A csehszlovákhatóságok folyamatos fenyegetésben tartották, hogy egyházmegyéjét megszüntetik. A első bécsi döntés után a magyar hatóságok megpróbáltak helyére mást találni. A Szentszék viszont arra hivatkozott, hogy Bubnics következetesen védte az egyházmegyét a csehszlovák hatóságokkal szemben. Így a magyar hatóságok hozzájárulásával 1939. július 19-én XII. Piusz pápa kinevezte rozsnyói püspökké. Ezzel együtt a magyar felsőház tagja is lett. 1945. február 12-én halt meg Rozsnyón. Egészen más helyzet volt Kassán. Fischer-Colbrie Ágoston 1925-ben bekövetkezett halála után Csárszky József lett a püspök. 1938. november 11-én még üdvözölte a bevonuló Horthyt Kassán, de hamarosan távozott Szlovákiába. A Szentszék 1939. július 19-én a Dioecesium fines immature enciklikájával kinevezte a Kassai Egyházmegye megyéspüspökévé Madarász Istvánt. Ugyanezen enciklikával kinevezik Csárszky Józsefet a Szatmári, Kassai és Rozsnyói Egyházmegyék Szlovákiában maradt részei adminisztrátorának eperjesi székhellyel. 1945-ben Madarász Istvánt kiutasítják Csehszlovákiából és 1948. augusztus 8-án Hejcén hal meg. 1942. március 26-án helyreállították a Szatmári Egyházmegyét, amelynek területe (Kárpátalja kiesett Madarász István joghatósága alól). A fasiszta Szlovák Állam területén az egyetlen jelentősebb változás az volt, hogy a Szlovák Állam igyekezett önálló szlovák egyháztartományt létrehozni. Ezt a német vétó megakadályozta. 1943-ban azonban a hosszú munkálkodás eredményeképp XII. Pius pápa ad personam érsekké nevezte ki Karol Kmeťko nyitrai megyéspüspököt. Azaz Nyitra nem lett érseki székhely. A Szlovák Állam létezése alatt a püspökök többsége nyíltan támogatta a fasiszta rendszert. Karol Kmeťko például a Hlinka-féle szélsőjobboldali néppárt alapító tagja volt. Ján Vojtaššák szepesi püspök, akinek a szlovák egyházi vezetők és hívek boldoggá avatását kezdeményezték, a Szlovák Állam idjében az Államtanács elnöke volt, több kijelentésében nyíltan zsidóellenes magatartást tanusított, 1945-ben a Tiso per tanujaként hallgatták ki, melyben Tiso javára vallott. Csak Csárszky József eperjesi adminisztrátor és Marián Blaha besztercebányai püspök nem kötelezték el magukat egyértelműen az államhatalom mellett.
Az 1945-ös megszállást követő időszakban, a jogfosztottság, majd a bolsevik diktatúra éveiben is voltak bátor papok, akik az üldöztetést vállalva kiálltak a felvidéki katolikus magyarság jogai mellett. Szervezett, hivatalos formában az elnyomó gépezet működése miatt ebben az időben lehetetlen volt a kérések és előterjesztések megfogalmazása. A demokratikus változások lehetővé tették, hogy a Szlovákiában élő magyar katolikusok előterjesszék jogos igényeiket az egyházi főhatóság felé. Megindult a Komáromi Imanapok sorozata, emellett regionális szintű imadélutánokat is szerveztek magyar papi, szerzetesi hivatásokért és magyar főpásztorért.
1993-ban 53 ezer szlovákiai magyar katolikus hívő aláírásával kérte magyar nemzetiségű püspök kinevezését, s ezt a kérésüket képviselőik 1995-ben személyesen is eljuttatták a Szentatyához.
2001-ben, a 12. Komáromi Imanapon Sokol érsek jelenlétében memorandum került felolvasásra, amely a felvidéki magyar katolikusok gondjaira kívánt rávilágítani, s megoldási javaslatokat vázolt fel. A memorandumban többek között az alábbiak szerepeltek:
a) A Szlovák Püspöki Karnak legyen magyar anyanyelvű tagja, aki bírja a szlovákiai magyar katolikus hívek és papok bizalmát, s aki olyan jogkörökkel rendelkezik, hogy képes lesz a szlovákiai magyar katolikus közösség gondjait megoldani és a Szlovák Püspöki Kar irányításával koordinálni tudja a szlovákiai magyar lelkipásztorokat. b) A Kassai Főegyházmegyében és a Rozsnyói Egyházmegyében élő katolikus magyar hívek lelki gondozásának legyen magyar püspöki helynök felelőse. c) A Szentszék az új egyházmegyék létrehozatalakor ne aprózza fel a Szlovákiában egy tömbben élő katolikus magyarságot. d) A Szlovák Püspöki Kar a hatékonyabb lelkipásztorkodás érdekében az egyes szakbizottságok mellett hozzon létre magyar szekciókat is. e) A teológiai képzés során a magyar anyanyelvű kispapok megfelelő szervezeti formák segítségével anyanyelvükön is kaphassanak képzést.
A memorandum megfogalmazása után eltelt időszakban a vázolt pontokban érdemi előrelépés nem történt. Felcsillanni látszott a remény, amikor új segédpüspököket nevezett ki a Szentatya a pozsony-nagyszombati főegyházmegye részére. Magyar nemzetiségű püspököt nem neveztek ki számunkra, de még a kinevezett, magyarul is beszélő szlovák nemzetiségű új segédpüspök, Orosch János – minden igyekezete ellenéresem kapott olyan jogköröket, amelyek révén felvállalhatta volna a magyar katolikusok képviseletét. A 18. Komáromi Imanapon tehát továbbra is magyar papokért és magyar főpásztorért imádkoztak a felvidéki magyar katolikusok, majd több mint 3500 aláírást gyűjtöttek össze alig 3 hét alatt (hosszabb időtartam esetén ennek többszörösét is összegyűjtöttük volna) a Szentatyát üdvözlő Nyilatkozathoz, amelyben kérik megfelelő jogkörökkel felruházott magyar főpásztor kinevezését is.
A 2001-es népszámlálás alkalmával a szlovákiai magyarok 65 százaléka, mintegy 372 ezer fő vallotta magát katolikus vallásúnak. Nagy részük – mintegy kétharmaduk – a Pozsony-nagyszombati Főegyházmegyében élt.
A régóta esedékes új egyházmegyei felosztásban az eddig 4 egyházmegye területén élő magyar katolikusok immár 6 egyházmegyében vannak jelen. A felosztásnál az állami közigazgatáshoz hasonlóan észak-déli irányban húzták meg a határokat. Az eddig nagyrészt egységes tömbben elhelyezkedő magyar esperesi kerületek és plébániák most különböző egyházmegyékhez tartoznak.
A Pozsonyi érsekségbe került a somorjai és szenci esperesi kerület, míg a besztercebányai püspökséghez, ahol eddig nem voltak magyar hívek, csak az ipolysági és nagykürtösi esperesség néhány magyar ajkú plébániája tartozik. A nagyszombati egyházmegyében jelentős marad a magyar katolikusok száma, hiszen itt maradt a dunaszerdahelyi, galántai, vágsellyei, komáromi és ógyallai esperesség, de ott is a szlovák esperesi kerületek lesznek többségben. A nyitrai püspökséghez eddig csak néhány zoboraljai magyar egyházközség tartozott, most oda csatolták az érsekújvári, párkányi és zselizi esperesség nagyrészt magyar plébániáit, ám 12 szlovák esperesség mellett, így még a 20 %-ot sem éri el a magyar hívek száma.
A katolikus egyház legfőbb képviselői 2008. február 14-én hirdették ki a római katolikus egyházmegyék átszervezését, valamint két új egyházmegye megalakítását. A levél szerint az átszervezési terv kidolgozásánál a Szlovák Püspökkari Konferencia nem volt tekintettel arra, hogy megoldásukkal megbomlik az egy tömbben élő magyar nemzetiségű hívek természetes egysége.
“Aggódunk amiatt, hogy az egyházmegyei átszervezés felgyorsíthatja a magyar nemzeti kisebbség észrevétlen asszimilációját. Nyilván célzatosan választották ilyen módon az észak-déli, nem pedig nyugat-keleti felosztást. Ennek következtében a magyar nemzetiségű hívek természetes egységét hat egyházmegyébe osztották fel. Ezt a számunkra nagyon kedvezőtlen felosztást (…) tudomásul vettük, ám azzal nem vagyunk elégedettek” – áll a dokumentumban.
A nyílt levelet a Szlovák Püspökkari Konferenciához juttatta el a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Mécs László Társulás. A petíciós íveket magyar hívek mellett szlovák nemzetiségű katolikusok is ellátták kézjegyükkel, és természetesen számos lelkipásztor is csatlakozott a közös fellépéshez.
2008. szeptember 19-én délután 3 órakor a Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke, Mons. František Tondra püspök Pozsonyban fogadta a Nyílt levelet kezdeményező szervezetek (Jópásztor Alapítvány, Mécs László Társulás, Pázmaneum Társulás) képviselőit és átvette tőlük azokat az aláírási íveket, amelyek a magyar katolikusok szolgálatával megbízott magyar főpásztor kinevezését kérő Nyílt levélhez csatlakozók aláírásait tartalmazzák. A kéréssel egyetértő magyar nemzetiségű hívek és lelkipásztoraik nevében a Szlovák Püspökkari Konferenciához eljuttatott nyílt levelet 25 szlovákiai magyar civil szervezet támogatta, amelyek részt vállaltak az aláírások gyűjtésében. A márciusban elkezdőtt aláírásgyűjtést két hónap alatt mintegy huszonötezren írták alá.
A Szlovák Püspöki Kar elnöke a találkozón megígérte, hogy az októberi püspöki kar ülésén foglalkoznak a témával és párbeszédet kezdeményeznek majd a szlovákiai magyar katolikus hívek helyzetéről. Farkas Zsolt, a Jópásztor Alapítvány elnöke elmondta, hogy az egyházmegyei felosztás után egyes egyházmegyékben már bizonyos pozitív lépéseket is tettek a magyar hivek irányában és bizakodni lehet abban, hogy máshol is megfelelő módon fogják megoldani a felvidéki magyar katolikusok pasztorációjának kérdését. A Nyilt levelet kezdeményező szervezetek képviselői mindemelett hangsúlyozták, hogy továbbra is aktuálisnak tartják a magyar főpásztor kinevezését.
František Tondra, a Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke a 2009. március 12-én keltezett levelében a következő választ küldte a 25 000 felvidéki magyar katolikus pap és hívő valamint 25 felvidéki magyar szervezet által aláírt Nyílt levelet kezdeményező szervezetek címére:
„A Nyílt levél tisztelt aláírói!
A Szlovák Püspökkari Konferencia Központi Titkárságán folytatott megbeszélést követően, amelyre a 25 000 magyar hívő aláírásának átadása alkalmából került sor, a 2008. szeptember 18-án keltezett levelük tartalmát ismertettem a Szlovák Püspökkari Konferencia 61. együttes ülésén. A püspökök természetesnek tartják, hogy biztosítani kell a nemzeti kisebbségek minőségi szinten végzett lelkipásztori gondozását, beleértve a katolikus magyar kisebbségét is. A püspökök megállapították, hogy ennek a lelkipásztori gondozásnak a konkrét megoldása az adott egyházkormányzati területért felelős megyéspüspök teljes joghatósága alá tartozik.
Katolikus üdvözlettel:
Mons. František Tondra, a Szlovák Püspökkari Konferencia elnöke”
Több mint két évvel a felvidéki magyar katolikusok kéréseinek megfogalmazása után elmondható, hogy nem azon keveseknek lett igazuk, akik – érdekből vagy számításból – elhamarkodottnak nyilvánították a Nyílt levél megfogalmazását és – megtévesztve vagy nagyon is tudatosan – félremagyarázták annak szándékát. A felvidéki magyar katolikusok jogos kéréseinek kinyilvánítása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Besztercebányai és a Nyitrai Egyházmegyében is magyar anyanyelvű lelkipásztor látja el a helynöki feladatokat a magyar papok és híveik körében. A Nagyszombati Főegyházmegyében püspöki szinten is megoldott a magyar hívek lelkipásztori ellátása, hiszen itt Orosch János püspököt bízták meg a helynöki feladatokkal, aki már egyébként is régóta felvállalja a magyarok pasztorációját. A felvidéki magyar katolikusok bíznak abban, hogy nemsokára a Pozsonyi Főegyházmegyében is sor kerül magyar helynök kinevezésére.
A Pázmaneum Társulás és a Jópásztor Alapítvány a magyar katolikusok többségének óhaját szem előtt tartva továbbra is szorgalmazza, hogy a kinevezett püspöki helynökök munkáját olyan, a magyar katolikusok pasztorációjával megbízott főpásztor koordinálja, akinek tevékenysége nem korlátozódik csupán valamelyik egyházmegyére, hanem összefogja a felvidéki magyar katolikus papokat és híveket, ezáltal is elősegítve a lelki élet fellendülését a különböző egyházmegyék magyarok által is lakott területein.
