A Pozsonyi Magyar Galéria szervezésében nyílik kiállítás a Pozsonyi Casinóban kedden, 17.00 órai kezdettel (a Klarissza utca 7. szám alatt), ahol Schrantz György; Képletek nélkül című festménykiállítását tekintheti meg az értő közönség. Az alkotó munkásságát, műveit  Duba Gyula író méltatja, a tárlat kurátora Kalita Gábor, a Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője.


Schrantz György 1942. június 12-én született Somorján. Középiskolai tanulmányai után 1971-ben szerezte meg diplomáját a Pozsonyi Képzőművészeti főiskola  monumentális festészet szakán, ahol Dezider Milly, Ján Mudroch és Orest Dubai voltak tanárai.
Az alkotó pályája során számos egyéni, s csoportos kiállításon vett részt, s vesz részt ma is.  Alelnökként tevékenyen részt vesz a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társaság munkájának szervezésében, mely csoportosulás tagjainak szakmai irányítása alatt áll az a Pozsonyi Magyar Galéria, s ez ötéves fennállása idején számos szlovákiai magyar- és anyaországi képzőművészt mutatott  be a koronázó városban. Az említett csoportosulás hozta létre a Hommage Esterházy János festmény-, szobor- és grafikai gyűjteményt, mely immár két éve járja – sok magyar szívet megdobogtatva – a Kárpát-medence  vidékeit.
Annak ellenére, hogy Schrantz György az alakábrázolás híve, a részben vonalakkal kialakított kifejezési felületein a dolgok mély-filozófiai szemléletének jelei még azokon a képeken is észlelhetők, amelyek  a legegyszerűbb emberi történéseket, gyermekkori emlékeket, vagy akár tájábrázolást tárnak a néző elé. Jelentősek Schrantz sgraffitói, festett pannói, stukkólusztrói is, mely alkotásokon megjelenítődik a művész kultivált szellemisége, meditatív, időn túli gondolkodásmódjának tükörképe. A közel tucatnyi, a többnyire középületeken, vagy interiérekben található murális munkái (lásd a somorjai ravatalozóban található mozaikfalat) a képzőművész nagy felületek iránti alkotói vonzalmáról tanúskodnak.
Schrantz György mostani, a Pozsonyi Casinóban bemutatott festményei a legújabb alkotásai. A filozofikus témákat feldolgozó alkotásai között számos karácsonyi hangulatú kép is látható majd, ugyanis a tárlat ádvent heteiben is, az év végéig látogatható a Pozsonyi Casinóban. A PC kedden, csütörtökön, szombaton 16.00-tól 21.00 óráig üzemel.
A szervezők szeretettel várják a művészetkedvelőket, az érdeklődőket a keddi tárlatnyitóra.

Felvidék Ma, -ita-