28094

Szombaton tartja tisztújító országos kongresszusát a Magyar Koalíció Pártja. A jelenlegi elnök, Berényi József már hetekkel korábban bejelentette, hogy ismét megméretteti magát. Még nem ismert, vajon lesz-e ellenjelöltje. Berényi nem tartja szerencsésnek, hogy a kongresszus küldöttei még az utolsó pillanatokban is új elnökjelölteket állíthatnak.

Berényi Józsefen kívül még Csáky Pál kapott jelölést (a Lévai és a Nagykürtösi járás két-két MKP-szervezete jelölte), ám a volt pártelnök még nem tett végérvényes nyilatkozatot arról, él-e a felkínált lehetőséggel. A Szabad Újságnak adott interjújában (megjelent a lap mai számában) Berényi József úgy nyilatkozott, nem tartja jónak az alapszabály által meghatározott elnökválasztási rendszert. “Alapszabályzatunk szerint még a kongresszuson is lehet élni a jelölés lehetőségével, én azonban ezt nem tartom jó rendszernek. A küldötteknek legalább két héttel a kongresszus előtt tudniuk kellene, hogy kik a jelöltek. A pártelnöki pozíció annál komolyabb, minthogy valaki az utolsó öt percben döntse el, indul-e a posztért, vagy sem. S ezzel a rendszerrel senkinek sem lenne szabad visszaélnie. Örültem volna, hogyha a kongresszus előtt kellő időben kiderül, hogy lesz-e még más jelölt az elnöki posztra”.

Azzal a lehetőséggel kapcsolatban, hogy Csáky Pál esetleg részt vehetne a párt szűkebb vezetésében, Berényi leszögezte: “Pontosítani kellene, hogy mit jelent a szűkebb vezetés, elnökségi tagságot, avagy alelnöki posztot. Erről jelenleg nincs információm, de minden irányban nyitott vagyok. Fontos, hogy a megújulásnak az esélyét az MKP minden tagja megadja, másrészt, mindenkinek meg kell találnia az adott pillanatban a legjobb helyet, ahol munkájával hozzájárulhat a párt fejlődéséhez. De ehhez mindenkinek nyílt kártyával kell játszani, és időben jeleznie, hol képzeli el magát”.

Berényi József úgy véli, a megújulásnak folytatódnia kell, ami nem azt jelenti, hogy “a régi politikusaikat le kell fejezni”, hanem úgy kell alakítaniuk az elnökséget, hogy a régiek mellett viszonylag új arcok is helyet kapjanak. Olyanok, akik helyi vagy regionális szinten már bizonyítottak, van támogatottságuk és rátermettségük országos szinten is politizálni. Ami a jelenlegi országos vezetést illeti, Berényi leszögezte: “Meggyőződésem, az MKP központi vezetésének a tevékenysége is hozzájárult a helyhatósági választások sikeréhez, ezt az új vezetéstől elvitatni nem lehet. Aki ezt teszi, féltékenység vezérli, és nem az objektív tények”.{iarelatednews articleid=”28078,28029,27811″}