30255

 Szeptember 15-17-e között zajlott a Csemadok Komáromi Területi Választmányának hagyományos Art Tábora Komáromban és Gútán.

Vass Laura, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának titkára a sziakomarom.sk-nak elmondta, hogy az első Art Tábort Gútán rendezték meg, a malomnál. Koncertek, kézművesek, hip-hoposok, színjátszók várták az érdeklődőket. Második alkalommal Martoson rendezték a tábort. Az érdekes előadások mellett az Érsekújvári Rockszínpad fellépése volt emlékezetes. Harmadszor ismét Gútán, a malomnál gyűltek össze a fiatalok. Az őrsújfauli ÉS?! Színház A helység kalapácsa című produkcióját követően kézművesek foglalkoztak a résztvevőkkel, és bemutatót tartott a perbetei Szürke Farkasok Íjászcsoport. Tavaly egy napos volt a tábor, História-koncert zárta.

Idén már ötödször került megrendezésre az Art Tábor. Az első napon Csémi Dávid Ildikó adott elő az itthoni magyar cserkészmozgalom két évtizedéről. A beszélgetés alatt felhívta a figyelmet a közelgő cserkész toborzóra is. Az est folyamán amatőr filmesek vették birtokba a Csemadokot, akik saját kisfilmjeiket vetítették.
Pénteken Gútán a VMK-ban folytatódott a rendezvénysorozat. Itt a város polgármestere és alpolgármestere is megtisztelte Lengyel Mária kiállítását és az utána következő Cseh Tamás emlékestet. A vártnál kisebb érdeklődés mellett szívbemarkolóan idézte meg Cseh Tamás emlékét Ölvecky András és Habodász István. „Maradunk itt…” – Cseh Tamás 66 percben a címe Ölvecky András, Habodász István és ifjabb Bertók Tibor estjének, melynek bemutatójára augusztus 18-án, került sor a komáromi Viking Pubban. Az összeállítással szeretnének majd több helyen is bemutatkozni.
Szombaton újra fiatal filmesek tartottak vetítést, majd a résztvevők számára rövid helyismereti séta következett Komárom belvárosában. – számolt be az eseményről Petheő Attila, a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke.

Felvidék.ma