30625

A Pro Civis Polgári Társulás szervezésében Nagymegyeren nagy érdeklődés mellett nyitották meg a szlovákiai magyar önkormányzatok találkozóját, az I. Önkormányzati Szabadegyetemet. Berényi József MKP-elnök beszéde a megváltozott belpolitikai körülményekre való tekintettel túllépett az önkormányzatiság keretein.

A szervezők nevében Őry Péter, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke, Csallóközcsütörtök polgármestere, illetve az MKP önkormányzati alelnöke köszöntötte a résztvevőket. A maga nemében egyedülálló rendezvénynek nevezte a szabadegyetemet, mely lehetőséget teremt az együttgondolkodásra, és egy olyan jövőkép kialakítására, amely segíthet kivezetni az önkormányzatokat a jelenlegi nehéz helyzetből. Ezt követően Néveri Sándor, Nagymegyer polgármestere hivatalosan is megnyitotta az I. Önkormányzati Szabadegyetemet. Farkas Iván szólt az EU-s forrásoknak az önkormányzatok által való felhasználhatóságáról, illetve az ennek érdekében is együttműködő önkormányzatok lehetőségeiről.  Az aktuális politikai helyzettel kapcsolatban Farkas Iván elmondta, bizonyos szempontból még előnyös is lehet az önkormányzatok számára. A kormány eredeti elképzelései szerint a költségvetés tervezete 2012-ben újabb komoly anyagi kihívásokkal szembesítette volna az önkormányzatokat. A kormányválság miatt valószínűleg nem tudják a parlamentben elfogadni a költségvetést, így provizórium lesz, azaz, a 2011-es költségvetés marad érvényben. Mészáros Alajos, az MKP európai parlamenti képviselője az Európai Unió 2007-2013-as költségvetése adta lehetőségekről szólt. Szlovákia jelenleg még csak 23%-ot merített, és a hátralévő két évben már nem sokat tud javítani ezen a helyzeten.

Ezt követte Berényi József felszólalása. Az MKP elnöke elmondta, hogy amikor még csak tervezték ezt a szabadegyetemet, egészen más volt a kiindulóhelyzet. Eredetileg ő is kizárólag az önkormányzatisággal kapcsolatos témákkal kívánt foglalkozni, azonban mára radikálisan változott a szlovákiai belpolitikai helyzet. A kormány megbukott, alig öt hónap múlva előrehozott parlamenti választások lesznek, és ez egyben azt is jelenti, hogy az MKP helyzete is felértékelődött.
Berényi emlékeztetett arra, hogy az MKP mindig stabil, megbízható partner volt, és ehhez elengedhetetlenül hozzátartozik a szlovákiai magyarság érdekképviselete.
Hiteles emberekre és jó programra van szüksége az MKP-nak. Nincs idő a tétlenkedésre, hiszen december 10-én már le kell adni a parlamenti választási listát. Az MKP programjában az egész Dél-Szlovákia érdekeit kívánja képviselni, nagy súlyt helyez majd az önkormányzatok helyzetére, és ez valamennyi polgár érdeke – nemzetiségtől függetlenül.
„A programalkotás időszakában már ismertek lesznek a népszámlálás eredményei is. Tudni fogjuk, hányan vallották magukat magyarnak, és erről a problémáról programunkban nyíltan, őszintén kell szólnunk” – mondta Berényi József.
Belső emberi tényezőkre is szükség van, elsősorban elszántságra és akaratra van szükség. Hinni abban, hogy visszajuthat az MKP a parlamentbe. Úgy, hogy az MKP közben nem dörgölődzik a szlovák politikusokhoz, hanem ragaszkodik az alapvető igényekhez. Az MKP-ról közismert, hogy reformpárt, a hosszú távú eredmények érdekében hajlandó az átmeneti népszerűtlen intézkedéseket is támogatni, de csak a töretlen magyar érdekképviselet mellett.
Az önkormányzati politika terén az MKP nem támogatja a községek és az önkormányzatok összevonását. Eredetileg az MKP ennek érdekében petíciót tervezett, de most már nincs kihez, hiszen megbukott a kormány.
Az MKP-tagjainak szem előtt kell tartaniuk, hogy az első szempont a közösség, utána jön a közösség érdekeit megfogalmazó eszköz, a párt, és a személyes szempontok, érdekek csakis ezek után következhetnek – figyelmeztetett Berényi József.

A szabadegyetem vasárnap reggelig tart.

{iarelatednews articleid=”30592″}