30997

Budapesten, a Művészetek Palotájában hétfőn negyedik alkalommal adták át a Junior Prima díjakat a magyar sajtó kategóriában. A rangos elismerésben részesültek között van a Felvidéken felnőtt Galán Angéla is.

“Galán Angéla a jövő televíziósa. Sajátos stílusával jókedvre és elgondolkodásra késztette a nézőket a Feszty-körkép és a Körhinta című műsorokban. … Angéla kipróbálta magát a nyomtatott sajtóban is. Írt az ELLE-nek, és olyan sikeresnek értékelték közreműködését, hogy rövid ideig főszerkesztő helyettesként is lehetőséget kapott. Európai városokban és az Egyesült Államokban szerzett szakmai tapasztalatait jól kamatoztatta eddigi élete főművében, a Szlovákmagyarokban, amelyből megtudhatjuk, mit jelent Szlovákiában magyar kisebbséghez tartozni…” – hangzott el Angéla egyetemi osztályfőnökének, Rangos Katalinnak az átadáskor elhangzott laudációjában.

Galán Angéla Pozsonyban a Duna utcai gimnáziumban érettségizett, több országos szavalóversenyen szerepelt sikerrel, 1996-ban a Ki mit tud vetélkedőn, a saját szövegével lett a legjobb parodista. A budapesti ELTE-n angol szakja után a Színház – és Filmművészeti Egyetem televíziós újságírás szakán diplomázott. Az idén megkapta a GUNDEL művészeti díjat Szlovákmagyarok című vizsgafilmjéért. Tavaly az Magyar Televízióban vezette a Körhinta című műsort, az idén pedig az ANGI JELENTI műsor műsorvezetője, amelyben érdekes eseményekről, különlegességekről készít riportokat, beszélgetéseket – szellemes, közvetlen és humoros stílusban. Az ANGI JELENTI csütörtök esténként látható az M1 csatornán, az M2-n szombat délutánonként ismétlik.
Angéla a felvidéki Galán Géza színművész és Zalka Katalin újságíró leánya, testvére Galán Géza J. filmrendező, mindannyian Budapesten élnek.

{phocagallery view=category|categoryid=316|imageid=9635|detail=0|float=right}A Junior Príma díj a Prima Primissima Alapítvány elismeréseinek kiterjesztéseként jött létre. Magyar sajtó kategóriában 2008 óta évente díjazzák a harminc év alatti fiatal, munkájuk iránt elkötelezett, alapos szakmai tudással rendelkező, politikailag független újságírókat.
Az idei ünnepségen további díjazottak voltak: Helmeczi Zoltán a nemzeti hírügynökség újságírója, Kollányi Péter fotós, Pietsch Judit, az MTI kulturális szerkesztőségének munkatársa, Iványi Zsófia, a Magyar Narancs munkatársa, Laky Zoltán, a Heti Válasz újságírója, Ördög Nóra, az RTL Klub munkatársa, Palkó István a portfolio.hu munkatársa, Sipos Szilvia, az m1 (MTV/MTVA) munkatársa, Szegő János, a Magvető Könyvkiadó szerkesztője.

Felvidék.ma