A határon túli magyar temetők – amelyek nem lebecsülendő műemléki, valamint kertépítészeti értékeik mellett magyar történelmi családok, művészek, politikusok földi maradványait őrzik – kilátástalanul rossz állapotáról, pusztulásáról számol be a műemlékem.hu portál.
A magyar múlt egy szeletét őrző sírkertek kétségbeejtő helyzetét a losonci református temető múltjának, jelenének, s sajnos kilátástalan jövőjének felvázolásával mutatja be a Határeset-program Felvidék-szakértője, Paszternák István.
Az említett losonci temetőről így ír: “A kétszáz éves temetőt fenntartó, helyi református egyházat a második világháború utáni Csehszlovákiában „fasisztának” kiáltották ki és államosították mind a templomát, mind temetőjét. Utóbbit a régi gondnok igyekezett védeni és karbantartani, míg el nem adták a feje fölül a szolgálati lakást. Ekkor elkezdődött a sírkert rohamos pusztulása. Ennek egy része oktalan vandál pusztítás volt: a rendes kerítés nélküli temetőn éjjel nappal keresztüljártak az emberek, több obeliszket „szórakozásból” ledöntöttek, összetörtek. Bár a református egyház az 1989-es fordulat után visszakapta elrabolt temetőjét, de mivel annak fenntartását – pláne rendbetételét, a több száz kidöntött sírjel újraállítását – anyagi okokból nem tudta vállalni, átadta azt a városnak. Ma a temető megsemmisülésének újabb formáját éljük meg. Azért számolnak fel tömegesen sírokat, mert a református temető mára összenő a szomszédos városi sírkerttel: amaz lassan bekebelezi ennek legértékesebb, legrégebben betelepített parcelláit. Szükség van a helyre – mondják, pedig távolabb jócskán találni olyan parcellarészeket is, ahol nem kellene történeti értékű síremlékeket beáldozva új sírsorokat nyitni”.
Ám a magyar temetők pusztulásának okai igencsak valóságosak és elevenbe vágók, s ezt a kiváló írás is rögzíti: ahol kihal a korábbi népesség, ott nincs erő, mely megállíthatná a síremlékek állapotának romlását.
A teljes, két részes cikk a losonci temetőben készült szomorú felvételekkel illusztrálva elolvasható itt:
