31367

 A FEMIT Polgári Társulás szervezésében január 9-től Dunaszerdahelyen is látható lesz a Magyarországi Református Egyház és Rendőrség által létrehozott Kontrasztkiállítás. A hét témakört feldolgozó tárlatot, melynek a Smetana liget-i szlovák alapiskola második emelete ad otthont, Fazekas László püspök nyitja meg.

A Kontrasztkiállítás egy multimédiás kiállítás, amely elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre segíteni. A fiatalok és a családok életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza kíméletlenül őszintén felszínre. Hét témakört dolgoz fel a tárlat – ahogy a neve is mutatja – éles ellentétbe állítva ugyanazon témák fény- és árnyoldalait. Ez a kiállítás egy hatalmas sikoly, nem simogat, hanem felráz, építeni akar azokon a pontokon, ahol a fiatalok életében legnagyobb a rombolás. Olyan témákat vonultat fel, amelyek az ifjúság legfontosabb kérdései közé tartoznak, amelyekről nem szívesen beszélnek, hanem legtöbbször csak válaszok nélkül sodródnak. A témák között szerepelnek a családon belüli erőszak, a példaképek, a házasságkötések és válások, a gyermekvállalás és az abortusz, a szenvedélybetegségek és a szabadság, a hazaszeretet és a kozmopolitizmus, az öngyilkosság és az élet értelme, valamint a megváltás csodáját érintő kérdések.

Mivel a Kontrasztkiállítás célközönsége elsősorban a 14 – 26 év közötti korosztály, ezért multimédia nyelvét választottuk kommunikációs csatornaként. Felnőtt egy generáció, amely szinte már csak ezt a nyelvet érti.

A kiállítás képi- és hanganyagai szinte minden műfajt felvonultatnak: a humor, a groteszk, az irónia, a megdöbbentés, az ismeretközlés, sőt a sokkolás eszközeivel is éltünk. Mindehhez igyekeztünk megteremteni az egész kiállítás számára egy különleges atmoszférát, légkört, sajátos arculatot.

Kontrasztkiállítás egy labirintusban vezeti végig a látogatót, amelyet végigjárva 8 szobába juthatunk el. A szobák közötti úton a következő témakört előkészítő fotókkal, fény és hanghatásokkal (feeling-ekkel) találkozik a látogató, valamint néhány útvonalon feladatot is kap. Minden szoba egy – egy témakört dolgoz fel. A legutolsó, a nyolcadik pedig egy ún. „csend szoba”, ahol lehetőség van a látottak feldolgozására, amit igény szerint lelkipásztorok, pszichológusok, családgondozók is segítenek.

Reformata, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”31367″}