31399

Pozsonyban ülésezett a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa, mely összeállította a párt 150 fős választási listáját a 2012. március 10-i előrehozott parlamenti választásokra. (Videóval frissítve)

{phocagallery view=category|categoryid=2|imageid=10163|detail=0|float=right}Az MKP választási listájára nem MKP-tagok, tehát független jelöltek is felkerültek. 11-es helyen van a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának vezetője, Czibula Ádám. A lista 40-es helyén indul Szarka Tamás Kossuth-díjas zeneszerző, költő. Erdélyi Géza református püspök a lista 50-es helyén található. Sportolók és független roma aktivisták is szerepelnek az MKP-listáján. A Via Nova ICS jelöltjei – Iván Péter, Varga Tibor, Ciprusz Zoltán, Samu István – a lista végén indulnak.

Az MKP választási listája:

  1. Berényi József (pártelnök, Alsószeli, Galántai járás, 44 éves)
    2.    Bárdos Gyula (az MKP OT elnöke, Szenc, 53 éves)
    3.    Farkas Iván (az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, Érsekújvári járás, 45 éves)
    4.    Horváth Árpád (Gúta polgármestere, Komáromi járás, 48 éves)
    5.    Fenes Iván (Bős polgármestere, Dunaszerdahelyi járás, járási elnök, országos elnökségi tag, 44 éves)
    6.    Szigeti László (az MKP oktatási és kulturális alelnöke, Érsekújvári járás, 54 éves)
    7.    Őry Péter (Csallóközcsütörtök polgármestere, az MKP önkormányzati alelnöke, 39 éves)
    8.    Mihók Gábor (Nagymihályi járás, járási elnök, országos elnökségi tag, 36 éves)
    9.    Csúsz Péter (Losonc, járási elnök, országos elnökségi tag, 45 éves)
    10.   Csáky Pál (az MKP volt elnöke, országos elnökségi tag, Pozsony, 55 éves)
    11.    Czibula Ádám (a komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, 24 éves)
    12.    Németh Gabriella (az MKP szociális és egészségügyi alelnöke, Szenci járás, 54 éves)
    13.    Forró Krisztián (Galánta, járási elnök, 35 éves)
    14.    Miklós László (az MKP mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnöke, Dunaszerdahelyi járás, 62 éves)
    15.    Kiss Beáta (Léva, tanárnő, 42 éves)
    16.    Petheő Attila (Komárom, 35 éves)
    17.    Biró Ágnes (pártigazgató, Vágsellye, 54 éves)
    18.    Auxt Ferenc (Rimaszombat, járási elnök, 54 éves)
    19.    Szuperák Mária (az MKP OT alelnöke, Tőketerebesi járás, 47 éves)
    20.    Hájos Zoltán (Dunaszerdahely polgármestere, országos elnökségi tag, 44 éves)
    21.    Nagy Tibor (Érsekújvári járás, 51 éves)
    22.    Ladányi Lajos (Kalász, Nyitrai járás, a Zoboraljáért KHT vezetője, 53 éves)
    23.    Timár Imre (Pozsony, 50 éves)
    24.    Köteles László (Kassa-környék, 54 éves)
    25.    Balík László (Nagykürtösi járás, 55 éves)
    26.    Pomichal István (Szenci járás, 46 éves)
    27.    Róm Tibor (Léva, 58 éves)
    28.    Stubendek László (Komárom, 58 éves)
    29.    Porubán Ferenc (Rozsnyó, 44 éves)
    30.    Szögedi Anna (Tornalja polgármestere, Nagyrőcei járás, 61 éves)
    31.    Mikóczy Zoltán (Dunaszerdahelyi járás, 49 éves)
    32.    Becse Norbert (Komáromi járás, 39 éves)
    33.    Hugyivár Imre (Érsekújvári járés, 55 éves)
    34.    Agócs Gergely (Galántai járás, 25 éves)
    35.    Rigó László (Rimaszombati járás, 54 éves)
    36.    Papp Adrianna (Debrőd polgármestere, Kassa-környék, 39 éves)
    37.    Furik Csaba (Tőketerebesi járás, 41 éves)
    38.    Erdős Vince (Losonci járás, 51 éves)
    39.    Borsányi Gyula (Pered polgármestere, 60 éves)
    40.    Szarka Tamás (Galánta, Kossuth-díjas zenész, 47 éves)
    41.    Brogyányi Mihály (Pozsony, 45 éves)
    42.    Pálffy Dezső (Lévai járás, 40 éves)
    43.    Régi Anna (Nagykürtösi járás, 44 éves)
    44.    Barkó Attila (Nagymihályi járás, 49 éves)
    45.    Molnár Zoltán (Nyitrai járás, 58 éves)
    46.    Neszméri Tünde (Szenci járás, 31 éves)
    47.    Korda Edit (Nagyrőcei járás, 51 éves)
    48.    Novota János (sportoló, DAC)
    49.    Duba Denis (ifjúsági klubvezető, Galántai járás, 24 éves)
    50.    Erdélyi Géza (református püspök)
    51.    Simon Csaba (Rozsnyói járás, 25 éves)
    52.    Červeňák Jozef (független roma aktivista)
    53.    Rigó János (független roma aktivista, 55 éves)
    54.    Ravasz József (független roma aktivista, 62 éves)
    55.    Szabó László (Dunaszerdahelyi járás, 44 éves)
    56.    Török Anikó (Komáromi járás, 33 éves)
    57.    Bób János (Érsekújvári járás, 54 éves)
    58.    Horváth Miklós (Galántai járás, 48 éves)
    59.    Szamos Zsuzsanna (Rimaszombati járás, 55 éves)
    60.    Wirth Jenő (Léva, 48 éves)
    61.    Kopasz József (Tőketerebesi járás, 54 éves)
    62.    Marcinkó Zoltán (Losonci járás, 27 éves)
    63.    Botka Ferenc (Vágsellyei járás. 54 éves)
    64.    Giczei Anna (Rozsnyói járás, 56 éves)
    65.    Bráz Tibor (Pozsonyi járás, 47 éves)
    66.    Zachariaš István (Szepsi polgármestere, 58 éves)
    67.    Török Terézia (Nagykürtösi járás, 52 éves)
    68.    Cap Lídia (Nagymihályi járás, 51 éves)
    69.    Sándor Pál (Nyitrai járás, 55 éves)
    70.    Deák János (Nagyrőcei járás, 31 éves)
    71.    Élesztős Pál (Dunaszerdahelyi járás, 63 éves)
    72.    Gyarmathy Tihamér (Komárom, 46 éves)
    73.    Fekete László (Érsekújvári járás, 52 éves)
    74.    Klabuzai Andrea (Galántai járás, 39 éves)
    75.    Csirmaz Miklós (Rimaszombati járás, 40 éves)
    76.    Babindák István (Lévai járás, 47 éves)
    77.    Horváth Zsuzsanna (Tőketerebesi járás, 51 éves)
    78.    Nosko László (Losonci járás, 52 éves)
    79.    Jancsó István (Vágsellyei járás, 49 éves)
    80.    Szőllős János (Rozsnyói járás, 56 éves)
    81.    Csanaky Eleonóra (Pozsony, 53 éves)
    82.    Dobos Attila (Kassa-környék, 39 éves)
    83.    Gömöry Lóránt (Nagykürtösi járás, 34 éves)
    84.    Kalán Sándor (Nagymihályi járás, 43 éves)
    85.    Somorčík Rozália (Nyitrai járás, 56 éves)
    86.    Hunyák István (Nagyrőcei járás, 50 éves)
    87.    Bognár Éva (Dunaszerdahelyi járás, 51 éves)
    88.    Szalay Rozália (Komáromi járás, 52 éves)
    89.    Nagy Péter (Érsekújvári járás, 34 éves)
    90.    Cserkó Margit (Galántai járás, 56 éves)
    91.    Juhász Péter (Rimaszombati járás, 39 éves)
    92.    Csenger Tibor (Lévai járás, 46 éves)
    93.    Paholics Gábor (Tőketerebesi járás, 55 éves)
    94.    Szvorák Zsuzsanna (Losonci járás, 48 éves)
    95.    Hajdú László (Deáki, 40 éves)
    96.    Vincze Norbert (Rozsnyói járás, 38 éves)
    97.    Rubint Hilda (Pozsonyi járás, 46 éves)
    98.    Kulcsár Zsuzsanna (Kassa-környék, 28 éves)
    99.    Tóth Henrik (Nagykürtösi járás, 41 éves)
    100.    Hencz Attila (Dunaszerdahelyi járás, 51 éves)
    101.    Koczkás Beáta (Komáromi járás, 35 éves)
    102.    Könözsi László (Érsekújvári járás, 52 éves)
    103.    Józsa Mónika (Galántai járás, 52 éves)
    104.    Pósa Dénes (Rimaszomvati járás, 46 éves)
    105.    Kepka Marek (Lévai járás, 31 éves)
    106.    Kajla János (Tőketerebesi járás, 60 éves)
    107.    Horváth István (Rozsnyói járás, 45 éves)
    108.    Polák László (Dunaszerdahelyi járás, 41 éves)
    109.    Szabó Olga (Pat polgármestere, Komáromi járás, 53 éves)
    110.    Hajtman Béla (Érsekújvári járás, 45 éves)
    111.    Bíró László (Galántai járás, 43 éves)
    112.    Agócs Gyula (Rimaszombati járás, 48 éves)
    113.    Kázmér László (Lévai járás, 28 éves)
    114.    Bacsó László (Nyárasd polgármestere, Dunaszerdahelyi járás, 37 éves)
    115.    Basternák Ildikó (Komáromi járás, 49 éves)
    116.    Dióši Roland (Érsekújvári járás, 27 éves)
    117.    Pleva László (Galántai járás, 44 éves)
    118.    Bán Zoltán (Rimaszombati járás, 58 éves)
    119.    Nagy Géza (Lévai járás, 63 éves)
    120.    Néveri Sándor (Nagymegyer polgármestere, Dunaszerdahelyi járás, 49 éves)
    121.    Dolník Tibor (Komáromi járás, 48 éves)
    122.    Dobai Tibor (Érsekújvári járás, 32 éves)
    123.    Radványi Viola Franciska (Galántai járás)
    124.    Lőrincz Tamás (Lévai járási elnök, 33 éves)
    125.    Pogány Tibor (Somorja, 56 éves)
    126.    Orosz Csaba (Dunaszerdahelyi járás, 40 éves)
    127.    Tóth Ernő (Dunaszerdahelyi járás, 54 éves)
    128.    Lukács Péter (Dunaszerdahelyi járás, 41 éves)
    129.    Karaffa Attila (Dunaszerdahelyi járás, 31 éves)
    130.    Horony Ákos (Dunaszerdahelyi járás, 36 éves)
    131.    Kórósi Zalán (Dunaszerdahelyi járás, 43 éves)
    132.    Kolek Zsolt (Komáromi járás, 34 éves)
    133.    Varga Péter (Komáromi járás, 45 éves)
    134.    Domin István (Komáromi járás, 33 éves)
    135.    Madarász Róbert (Komáromi járás, 37 éves)
    136.    Viola Miklós (Komáromi járás, 41 éves)
    137.    Vörös Szabolcs (Komáromi járás, 32 éves)
    138.    Keszeg Gabriella (Komáromi járás, 33 éves)
    139.    Frunyó Csilla (Érsekújvári járás, 36 éves)
    140.    Forró László (Érsekújvári járás, 58 éves)
    141.    Ivanič Krisztián (Érsekújvári járás, 31 éves)
    142.    Filipko József (Kassa, 46 éves)
    143.    Szabó Gergely (Kassai járás, 34 éves)
    144.    Major Imre (Kassai járás, 27 éves)
    145.    Múdry Peter (Kassai járás, 36 éves)
    146.    Szegedy Zoltán (független jelölt, Kassai járás, 21 éves)
    147.    Iván Péter (a Via Nova ICS jelöltje, Dunaszerdahelyi járás, 25 éves)
    148.    Varga Tibor (a Via Nova ICS jelöltje, Nagymihályi járás, 25 éves)
    149.    Cziprusz Zoltán (a Via Nova ICS jelöltje, Rimaszombatii járás, 23 éves)
    150.    Samu István (a Via Nova ICS jelöltje, Komáromi járás, 32 éves)

{phocagallery view=category|categoryid=341|imageid=10141|detail=0|float=right}Az MKP választási programja elsősorban Dél-Szlovákia fellendítését célozza meg, függetlenül attól, hogy magyarokról vagy más nemzetiségekről van szó – mondta Farkas Iván, a párt gazdasági és régiófejlesztési alelnöke. Dél-Szlovákia munkalehetőségekben, közlekedési infrastruktúrában, egészségügyi helyzetben is az ország legelmaradottabb régiója. A választási program alapjait lefektették, a végleges program januárban készül el. A program kidolgozásához várnak a népszámlálási eredményekre is, hiszen a felvidéki magyarság számának alakulását mindenképpen tekintetbe kell venni a program megfogalmazásánál.

Az MKP Országos Tanácsa nyilatkozata

A Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa tudomásul veszi, hogy a párt önállóan indul a választásokon. Az országos tanács tagjai arra kérik a szlovákiai magyar választópolgárokat, a kialakult helyzetben sem mondjanak le alapvető politikai jogaikról és vegyenek részt az előrehozott parlamenti választásokon bizonyítva, hogy a képviseleti demokrácia lehetőségeivel élve részt kívánnak vállalni az ország és saját sorsuk alakításából.
A Magyar Koalíció Pártja kész önálló, szuverén politikával, megmérettetni magát a következő, előrehozott választáson. Az országos tanács ennek megfelelően összeállította a párt százötven fős választási listáját és elfogadta a választási program téziseit. Az MKP OT felszólítja a párt központi, megyei és járási szerveinek vezető tisztségviselőit és képviselőjelöltjeit, hogy az alapszervezetekkel szorosan együttműködve kezdeményezzenek széleskörű párbeszédet a választópolgárokkal, az országos és helyi civil szervezetekkel a tézisek megvitatása érdekében, és a fórumokon tapasztaltakat dolgozzák be választási programunkba, amelynek végleges változatát január első felében hozzuk nyilvánosságra. Az országos tanács tagjai rendkívül fontosnak tartják, hogy a párt programja tükrözze Dél-Szlovákia minden régiójának és közösségének jogos igényét a fenntartható gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtésére, a szociális biztonságot nyújtó munkahelyek kialakítására, a mindenki számára elérhető egészségügyre, valamint emberi és kisebbségi jogaink következetes érvényesülésére.
Az MKP Országos Tanácsa súlyos szakmai és politikai hibának tartja az egészségügyi minisztérium és a szlovák kormány hónapokon át tanúsított elutasító magatartását az egészségügyi dolgozók, döntően az Orvosok Szakszervezeti Szövetsége által megfogalmazott kifogásokkal és követelésekkel kapcsolatban, amellyel kiváltotta az ágazatban tapasztalható kaotikus állapotokat, veszélyeztetve az emberek alapvető alkotmányos jogait az egészségügyi ellátásra. Az országos tanács üdvözli, hogy végre megegyezés született és az orvosok visszatértek pácienseikhez, a kormányt és a parlamentet pedig arra szólítja fel, késlekedés nélkül kezdjenek szakmai és társadalmi párbeszédet az egészségügyben felhalmozódott gondok átfogó rendezésére az érintett szakmák képviselőivel, érdekvédelmi szervezeteikkel.
Az MKP OT érthetetlennek tartja, hogy míg a Határon Túli Szlovákok Hivatala a választásokon való részvételre buzdítja a külföldön élő szlovák állampolgársággal is rendelkezőket, addig meghurcolják azokat, akik felvették a magyar állampolgárságot. Az Európai Uniós értékek szerint is elfogadhatatlan, hogy egy tagállam polgára elveszítse állampolgárságát csak azért, mert egy másik tagállam állampolgárságát is felvette. Ez a tény megkérdőjelezi az Európai Unió alapelveit és jelentősen terheli a szlovák-magyar kapcsolatokat.
Az MKP Országos Tanácsa üdvözli és gratulál a Via Nova Ifjúsági Csoport megválasztott új Elnökségének, amellyel a választásokon együttműködik.

Felvidék.ma

.