321611

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom meghívására január 26-án Komáromban, január 27-én Somorján tartott előadást az az Okos Márton, aki egész életét annak szentelte, hogy a magyarság sorsán javítson.

Okos Márton nem sokkal a rendszerváltozás előtt, 1988-ban menekült Kalotaszentkirályról Csonka-Magyarország területére – a román titkosszolgálat zaklatásai elől. Úgy érezte, hogy így többet tud tenni a határon túl maradt erdélyiekért. Mikor megtudta, hogy 1989-ben egy konferenciát rendeznek Párizsban az elnyomott népekről, elhatározta, hogy ott a helye. Az előadás első felében erről a kalandos gyalogútról beszélt, melyet Juhos Gáborral közösen tettek meg – 10 hét alatt 1700 kilométert gyalogoltak. Útközben osztogatták német és francia nyelvű szórólapjaikat, melyen felhívták az emberek figyelmét az erdélyi falurombolásokra és az elnyomásra.
Strasbourgban felszólalási lehetőséget kaptak az Európa Tanács Ifjúsági Tanácsának plenáris ülésén. Felolvasták kiáltványukat és kérték az egybegyűlteket, hogy segítsenek az erdélyi magyarokon. A felszólalás után a fideszes Kakukk György kért szót: “Miért hősködnek nyugaton, miért itt szervezik az ellenállást, meg különben is, az erdélyieket, csak az üzlet érdekli, mert ha egy magyar rendszámú gépkocsi megáll egy erdélyi faluban, azt rögtön megrohanják, van-e valami eladnivaló…” Kakukk hozzászólása mélységesen felháborította a többi képviselőt, egy holland fiatalember pedig egyszerűen kitessékelte az ülésről.
Párizsban sajnos nem kaptak szót, háttérlobbi híján nem engedték, hogy részt vegyenek a konferencián. Ennek ellenére nem volt hiábavaló erőfeszítésük, mert Európában beszédtéma lett az útjuk és annak célja.
Az előadás második felében Vasvári Pál, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik erdélyi hősének életéről és kalotaszegi kultuszáról beszélt Okos Márton az érdeklődőknek. Részletesen beszélt arról, hogy mekkora román ellenszélben, több éves koncepciós eljárás ellenére sikerült kopjafát állítaniuk Vasvári Pál nevével.
Végül ezzel az üzenettel zárta előadását: “Ismerjük meg múltunkat, álljunk biztos lábakon, az igazságért álljunk ki, s akkor lesz esélyünk, hogy az elmúlt ezer év mellé, újabb ezer évet éljünk meg a Kárpát-medencében.”

BGy, Felvidék.ma