31911

A fenti címmel nyitották meg január 10-én este a Pozsonyi Casino-ban az alsóörsi Nagy Ágota festőművész kiállítását, mely a Casino évadnyitója is volt egyben – a Zoboralji Kulturális és Információs Központtal, a Pozsonyi Magyar Galériával és a zoboraljai Via Nova Ifjúsági Csoporttal közösen szervezve.

A Casino előadótermét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők. A program Mészáros Lajos zenetanár citerajátékával indult, majd Mann Szilvia művészettörténész, a kiállítás kurátora mutatta be a tárlatot és annak alkotóját, Nagy Ágotát – aki első önálló kiállításával is a Felvidéken, Nyitrán debütált két évvel ezelőtt. Témavilága a természet, és annak szeretete, amit egyedi, felismerhető technikával és realista ábrázolásmóddal visz vászonra. A festmények mondanivalója összhangban van a külső megjelenéssel. Az évszakok színei, változásai sajátos hangulatú alkotásokban jelennek meg, önvallomások is egyben a művész szubjektív világáról.

Kalita Gábor, a Pozsonyi Műtermek Szabad Művészeti Társaság kurátora, a Pozsonyi Magyar Galéria vezetője örömét fejezte ki, hogy ez a kiállítás is mutatja a galéria és a Pozsonyi Casino közötti kiváló együttműködést. “Örömmel lettünk társszervezői ennek a kiállításnak, hiszen egyaránt feladatunk a honi és anyaországi művészek alkotásainak bemutatása” – mondta. “Amikor Ladányi Lajos felkeresett ennek a kiállításnak az ötletével, igent mondtam, mert mi, pozsonyi magyarok vagyunk a magyarságnak a Felvidéken a legszórványosabb nemzetrésze. Meg kell találnunk az utat a magyarjainkhoz, és ehhez segítséget jelent a szintén szórványsorsban működő zoboraljai szervezettel való együttműködés. A Pozsonyi Casino nagyon jelentős közösségszervező tevékenysége is hozzájárul ehhez”.
Ladányi Lajos, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy “szórványközösségben élve ugyanúgy Zoboralján, mint a pozsonyi nagyvárosban még fontosabb a magyar közösségek életben tartása, a magyar nyelv és kultúra következetes ápolása. E kiállítás is kifejezi a szórványban élők együttműködését, egymásra utaltságát és jelképesen ábrázolja azt a hárompilléres kapcsolati rendszert, ami egy-egy szórványközösség és magyarországi település kapcsolatáról szól.”
Nagy Ágota köszönetet mondott mindenkinek, aki eljött a bemutatóra, és azoknak is, akik bármilyen módon segítettek abba, hogy tárlatát Pozsonyban is bemutassák.
“Meglátom a színekben az árnyalatokat, el tudok mélyedni bennük. Leginkább a sárgát kedvelem. Nincs példaképem, sokakat szeretek, leginkább Munkácsyt és az impresszionistákat. Kedvenc témám sincs, pillanatnyi hangulatom határozza meg, hogy éppen mit festek. A figuratív dolgokra eddig nem voltam vevő, aztán felfedeztem az aktokat. Megtanultam a Mestertől, hogy amíg egy fénykép az eredetit adja vissza, a műalkotás egyéni látásmóddal, színekkel, fény – árnyékhatással mélyítheti, gazdagíthatja azt” – vallja magáról a festőművész.
A szervezők a kiállítás megnyitása után zoboraljai és alsóőrsi ízekkel, ételekkel, italokkal látták vendégül a tárlatnyitó résztvevőit. Pohárköszöntőt Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke mondott.
A kiállítás a Pozsonyi Casino elkövetkező rendezvényein is megtekinthető.

ON, Felvidék.ma

{phocagallery view=category|categoryid=371|limitstart=0|limitcount=0|type=1}

{iarelatednews articleid=”31819″}