Máté János, kassai olvasónk a népszámlálás eredménye, a magyarság fogyása kapcsán osztja meg véleményét.
Ebben a kérdésben a leglényegesebbnek a természetes csökkenésünket, a nemzettudat megrendülését tartom, mely a gyávaságnak, megalkuvásnak, a könnyebb út választásának köszönhető. Ott kezdődik, amikor a szülők szlovák iskolába íratják gyereküket, itt kapják az első pofonokat, itt csorbul először az identitástudat, mert a szlovák iskolákban a történelemoktatást meghamisított alapokon táplálják a gyerekekbe. Mindnyájan tudjuk, hogy nagyon lényeges, hogy elültessük gyermekünkben a magyarságunk, gazdag történelmünk, kultúránk iránti tudatos tiszteletet előbb otthon, a családban, a nevelésben, környezetünkben, később az iskolában ráerősítve, hogy mi magyarok mennyi mindent adtunk a világnak. Ha nem neveljük gyermekeinket büszkeségre nagyjaink iránt, akkor minden elveszett. Ha nem ismertetjük meg velük nyelvünk, múltunk értékeit, akkor olyan embert nevelünk belőlük, akik magyarságukban eltompulnak, elkorcsosodnak, közömbösséggel viszonyul őseik múltjához. Őket már nagyon nehéz visszahozni, és a nagyrészük elveszik, asszimilálódik. Ezek az értékek oly fontosak, mint a víz. Ahogyan víz nélkül nincs élet, úgy nincs értelemszerű tudatos, érzelmileg elkötelezett élet sem magyar öntudat nélkül. A víz ott van minden sejtben, mely szükséges az anyagcseréhez. Segít kioldani a toxikus anyagokat a szervezetből. Nekünk is el kell távolítani azt a sok toxikus, elmérgesedett anyagot, amely közömbösségben, érdektelenségben nyilvánul meg, s nem mellesleg anyanyelvünk feladásával jár.
Felteszem a kérdést, tudjuk-e sokan mi a haza? G. Dénes Györgyöt idézném: „Mert én itt születtem, ez a hazám”. Ez a szó magyar nyelven mást is jelent, nem csak területi, hanem lelki hovatartozást, melyek magával hordozzák a hűséget és lojalitást. Nekünk, magyaroknak egy kicsit más az értékrendünk, mint az országrombolóknak, tudjuk, kire gondolok. Ezért, azokhoz az emberekhez szólok, akik itt a Kárpát-medencében, ebben az idegen, ellenséges nyelvek változó kavalkádjában könnyen lemondtak nagyapjuk, apjuk gyökereiről, dicső múltunkról, sok évszázados nyelvünk egyedi értékeiről. Tudjuk azt is, hogy mi itt vagyunk, már sok évszázadon keresztül, megmaradtunk, életképesek lettünk, míg más népcsoportok – ha csak a középkort vesszük – beolvadtak, eltűntek az évszázadok folyamán. Azt hallom sokszor a szlovák oldalról, hogy magyar történelem csak legendákból, mítoszokból áll. Vegyünk egy példát, a görögöket. Az ő gazdag történelmükben is rengeteg a legenda és a mítosz. Egy kicsit ide sorolhatjuk a mi történelmünket is. Akinek pedig alig van történelmük, azoknak nincsenek, nem is lehetnek legendái és mítoszai sem. A régi történelmi időkből származó ősi nyelvünket számtalan külföldi tudós igazolja. Sok évszázadon keresztül kialakítottunk egy gazdag történelmet. Ha visszatérünk egészen az első honfoglalásunkig, folyamatosan a második honfoglalásunkon keresztül oly gazdag, magas szintű magyar kultúrát sikerült felépítenünk, melyről számos világhírű nyelvész, antropológus, tudós, történész, író, politikus érdekfeszítő következtetéseket vont le, amelyeket a volt nemzetpolitika tudatosan titkolt el. Csak egynéhányat említek a sok közül: Mezzofanti, Grim Jakob, Boyle Roche, Krausz Sz. Grover, Gottfried, Marzio, Teller Ede stb. Ajánlom minden ébredő, identitása elvesztése felé rohanó egyénnek, hogy olvassa el ezeknek a hírességeknek az értékeléseit a magyar nyelvről. Aki ezeket komolyan veszi, nem válhat janicsárrá, és tovább fogja ápolni az anyanyelvünket. Pl. Guiseppe Mezzofanti (1774-1849), a nyelvtudományok legnagyobb tudósa, aki élete vége felé 58 nyelven írt és 103 nyelven beszélt, így ír: „Tudják-e, melyik az a nyelv, amelyet konstruktív képessége és ritmusának harmóniája miatt az összes többi elé, a göröggel és latinnal egy sorba helyezek? A MAGYAR /1836/” Itt ezer és ezer példával lehetne bizonyítani a fent leírottakat. Most és mindig felvetődik a kérdés, hogyan lehet megállítani ezeket az irányzatokat ebben az erős asszimilációs politikai törekvésben, ennél az erős szlovák soviniszta mindenkori vezetésnél, hatalomnál, az örökös nemzetiségi harcunkba belefáradt magyar polgártársaink körében? Szerintem sokféleképpen. Elsősorban a fent említettek tudatában. A legfontosabb a közeg, ahol élek. A család, az iskola, a környezetem és a barátaim. Nem kell megijedni, kedves magyar szülők, magyar iskolákba adni gyerekeiteket, mert ha szlovák iskolába adjátok őket, szlovák nemzetiségűnek vallják majd magukat, identitásuk “módosul”, automatikusan szlováknak fogják regisztráltatni magukat. Kevés csak otthon magyarul beszélni. Az igaz, az otthon magyarul beszélő és szlovák iskolába járók egy kicsit elkorcsosodnak, de sokkal toleránsabbak lesznek, még van remény visszatérésre, nem úgy azoknak, akik otthon is szlovákul beszélnek. És talán van remény arra, hogy a későbbi felnőtt életükben tudatosítják hovatartozásukat. Az előbbiek azért lesznek toleránsabbak, mert mivel két nyelven kommunikálnak, több információhoz jutnak, tudnak összehasonlítani és ápolni a megfelelő identitástudat kialakulását, megítélését önmagukban felnőtt korukban. Az apatikus, közömbös, nem törődöm szülőket pedig fel kell ébreszteni Csipkerózsika álmukból. Gondolom, itt szerepet játszhatnak úgy a politikai pártok, mint más kulturális intézménynek, civilszervezetek stb. Hogyan lehet hatni, hogy büszkén vállaljuk, dél, nyugat és kelet felvidéki szülőföldünkön anyanyelvünket? Nekem csak ez a Felvidék kell. Miért nem írtam, hogy Felvidéken? Azért, mert geográfiailag Felvidék egy tágabb egységet jelent, amelyet ha így egészében használok, felborzolja a szlovákok kedélyeit. Próbálkozzunk kulturáltan, intelligensen megoldani területi hovatartozásunkat. Vonatkoztassuk minden követelésünket, iskoláink, kultúránk irányába, csakis a szerintem említett Felvidékünkre. Ha ez mind megvan, akkor már csak a kommunikáción keresztül szükséges, minél gyorsabban cselekedni. Itt minden csak az akaraton múlik, hogy megtanuljam a szlovák nyelvet olyan szinten, mely elegendő lehet egy főiskolai, egyetemi felvételire, de megmaradok magyarnak. A nyelv elsajátítása városokban sokkal egyszerűbb, mert a gyerekek, úgy általában egymás között és más mindenféle rendezvényeken, közös találkozások, barátságok keretén belül átveszik a szlovák nyelvet. Már ez is sokat segít. Számtalan példával tudom bizonyítani állításaim valóságát. Az is igaz, hogy az asszimiláció nem újkori találmány, talán egyidős az emberiséggel. A történelmi Magyarország mindennapjaiban is jelen volt, főként a 18. század utolsó harmadától a magyarság is saját nemzeti államának tekintette a Kárpát-medencét. A 19. század utolsó harmadában pedig egy kicsit felerősödött. De ez mind lényegtelen, és mindez nem bizonyítja az erős magyarosítást, mert a szlovákok száma már a XVI. századtól folyamatosan emelkedett. Hol volt itt az a magyarosítás? Az igaz, ez már más téma. Azért nem ártana egy kicsit áttekinteni az asszimilációs folyamatokat számokban, mert a legtöbb embernek fogalma sincs, nem veszi tudomásul, hogy csak egy kis akarattal, ki tudom védeni ezeket az eltorzult, meggyengült irányokat. Elnézést, én nem erkölcsi prédikációt szeretnék tartani, de vegyük tudomásul mindnyájan, hogy nem szabad lemondani az őseink iránti megbecsülésről, nagyságukról, gyönyörű nyelvünkről.
Tisztelettel, Máté János, Kassa.
Felvidék.ma
