34629

2012. július 30-án ünnepelte a 23. számú Arany János Cserkészcsapat megalakulásának 80. és újjáalakulásának 20. évfordulóját. Az ünnepségen adták át Ág Tibor népzene kutatónak a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség legrangosabb díját: a Csodaszarvas díj arany fokozatát.

Az ünnepség szombat délelőtt ünnepi Istentisztelettel kezdődött a Szent Miklós római katolikus plébániatemplomban Mons. Szakál László János esperes-plébános, cserkészpap celebrálásával, majd az ünnepélyes megnyitóval folytatódott. Csémi Szilárd ügyvezető elnök, aki szintén a nagymegyeri cserkészcsapat tagja, köszöntötte a jelenlevőket, beszédet mondott Pónya Krisztián, a cserkészcsapat parancsnoka és Kocur Márta, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség nevelési vezetője, majd a résztvevők koszorúkat helyeztek el a cserkészcsapat kopjafájánál a Történelmi Emlékparkban. Ezt követően megnyitották a cserkészkiállítást, mely a Zárda épületében kapott helyet. Az ünnepélyes pillanatokban az SZMCS nevében Kocur Márta átnyújtotta Ág Tibornak a Csodaszarvas díj arany fokozatát, a cserkészetben kifejtett érdemi munkájának elismerése gyanánt. Az idős népzenekutatót, aki kiérdemelte a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét, valamint sok más díjat, a 23. számú Arany János cserkészcsapat az évforduló alkalmából Örökös Tiszteletbeli Csapatparancsnokává választotta. ,,Továbbra is arra kérlek Titeket, sokat énekeljetek! Az emberi hang az egyetlen hangszer, ami mindig ott van az emberrel, és amivel a legcsodálatosabb dallamokat tudjuk elővarázsolni nap, mint nap” – mondta Ág Tibor az ünneplő cserkészeknek.
A rendhagyó városnézést követően a Zárda udvarán folytatódott a rendezvény. A vidám, játékos sportdélutánra nem csak cserkészeket vártak, bárki bekapcsolódhatott a játékba, ezzel is bemutatva a cserkészetet, az azt még nem ismerőknek. A nap végét, ahogy cserkészkörökben hagyományos, tábortűzzel zárták. ,,Nagy öröm egy-egy ilyen megemlékezésen részt venni, hisz a cserkészközösség ilyenkor megáll egy pillanatra, hogy mérleget vonjon, hogy a helyi és tágabb környezetével közösen ünnepeljen. Az ilyen alkalmak jó lehetőségek, hogy a cserkészet értékeire még jobban ráirányítsa az emberek figyelmét” – mondta Csémi Szilárd, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke.

2013-ban az ünneplés még nagyobb hangsúlyt kap a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség életében, ugyanis a magyar cserkészet megalakulásának 100. évfordulóját konferenciák és egyéb rendezvények sorozatával készülnek megünnepelni.

szmcs-p, Felvidék.ma